A Kegyelmes és Könyörületes Allah nevében

32/40 Áv 22

Nemrég hallottam egy tanítást – egy barátom CD-jén, aki sok év után meglátogatott – egy népszerű karizmatikus keresztény társaság pásztor-tanítójának (nem emlékszem mi volt a pontos titulusa) előadásában. Be kell ismernem, voltak bizonyos részek, amikkel kapcsolatban igazat adok neki. És akadt néhány, ahol szerintem tévedett. Az alábbiakban ezek közül szeretnék egy életbevágóan fontos részletről szólni röviden.

A fenti cím azt sugallhatta, hogy ez az írás az iszlám vallásról fog szólni. Azonban épp ellenkezőleg, egy olyan tényről van szó, amelynek fontosságáról teljesen megfeledkeztek a modern, hellenisztikus kereszténység körében. Magáról az Allah névről van szó. A fent említett előadó szónoklatában nagyon igazságtalanul bánt a névvel. Még azt is elferdíti, amit nem is ismer, és egy kirohanás során vádaskodik ellene. És én némileg értem is az előfeltételezést, amelyből kiindul. Valószínűleg ezt tanították neki gyermekkora óta.

Az bizonyos, hogy az Allah név nagy zavart kelt sok napjainkban élő keresztényben, aminek elsősorban az az oka, hogy hiányzik az alapvető háttérismeret a megértéséhez. A második probléma, hogy az Allah nevet nem lehet elválasztani az iszlám hittől. És ez így is van rendjén. Harmadszor, a nyugati politikai világképünk - akár csalárd módon, akár jogosan - ellenséget gyárt az iszlamistákból, és az úgynevezett keresztény világban az emberek nagy része, beleértve a keresztényeket is, elhiszi ezt. Mégis a héber Bibliában található hivatkozások Allah-ra nagyon nyugtalanítóvá válhatnak végső soron, ha megismernék a nyelvi variációkat. A tisztánlátás kedvéért elmondjuk, hogy jónéhány olyan szó szerepel a Bibliában, melyet Isten-nek írtak át, és amelyek közül az egyik a héber Eloah (káld nyelven Elahh). Itt most nem merészkednénk belemenni a többi név boncolgatásába, nehogy túllépjünk kutatási területünkön.

A káld nyelvben az Eloah erdetileg Elahh lenne, ahogyan már említettük. A többesszáma Elohim (héberül) és Elahhin káld nyelven. Ennek a nyelvnek a keleti változata, amely később keleti arámi, majd arab nyelvként ismert, az oka annak, hogy az iszlám szerint Isten neve Allah'; ahol a dupla h betű h'-á, kiejtett “h” hanggá változott. Az iszlámmal összefüggésben a Koránban használt Allah név úgy tűnik valamilyen nyelvi rokonságban van a héber “Eloah“ (אלוה) szóval. Ha ez a pont vitatható, akkor könnyen mondhatnánk akár azt is, hogy a nemzetek mindig azon a néven fogják nevezni a Legfelsőbb Istenséget, amely ezt a mellékjelentést hordozza az adott nyelvben, és nem számít, hogy a nyelv maga épp angol, héber, káld, arám vagy arab. A Legfelsőbb Istenség neve arabul Allah. Az alább következő versekben az Isten nevének eredeti megjelenési formáját találjátok héber és káld nyelven, azért, hogy ezt bárki leellenőrizhesse. Káld nyelven hangzik a leginkább hasonlóan az arabhoz. Vannak a Bibliának olyan könyvei, amelyek sűrűn használják a névnek azt a formáját, amelyről itt szó van. Ilyen könyv Ezsdrás és Nehémiás, valamint Dániel próféták könyvei, továbbá néhány helyen előfordul Mózes ötödik könyvében (első megjelenéseként), Jóbnál, a Krónikákban, a Zsoltárok között, a Példabeszédek könyvében, Ézsaiásnál és Habakukknál.

5Móz 32:15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Eloah-t, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját.

5Móz 32:17 Ördögöknek áldoztak, nem Eloah-nak; elohim-nak, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.

2Krón 32:15 Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higyjetek néki, mert ha egy népnek és országnak elohim-ja sem szabadíthatta meg az ő népét kezemből és az én atyáim kezéből: mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Eloah-tok az én kezemből!

Ezsd 4:24 Akkor megszünék az Eloah házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.

Ezsd 5:1 És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Iddó fia a zsidóknak, a kik valának Júdában és Jeruzsálemben, szólván nékik az Izráel Eloah-jának nevében. Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Eloah háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Eloah prófétái, támogatván őket.

Ezsd 5:5 És az ő Eloah-juk szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, a mikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.

Ezsd 5:8 Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, Eloah nagy házához, és az építtetik nagy kövekből, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az ő kezök által.

Ezsd 5:11-17 És ekképen felelének nékünk, mondván: Mi az Ő, a menny és föld Eloah-jának szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennekelőtte sok esztendőkön át meg vala építve, és Izráelnek egy nagy királya építé és végezé be azt. De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Eloah-ját, adá őket a Babilóniabeli Káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, a ki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte. Azonban Czírusnak, Babilónia királyának első esztendejében Czírus király szabadságot adott, hogy Eloah-nak ezt a házát megépítenék. Sőt az Eloah házához való arany és ezüst edényeket is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s bevitte volt azokat a babilóniai templomba, kihozatá Czírus király a babilóniai templomból s adatá azokat annak a Sesbassár nevűnek, a kit helytartóul rendelt; És monda néki: Vedd ez edényeket, menj és helyezd el azokat a jeruzsálemi templomba, és az Eloah háza építtessék meg előbbi helyén. Ekkor ez a Sesbassár eljött, letevé az Eloah házának alapkövét, mely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig építtetik, és még sem végződött be. Mostan azért, ha tetszik a királynak, nézzen utána valaki a király kincstartó házában, ott Babilóniában, ha úgy van-é, hogy Czírus király szabadságot adott az Eloah házának megépítésére, mely Jeruzsálemben van, s a király akaratját erre nézve küldje hozzánk."

Ezsd 6:3 Czírus király első esztendejében, Czírus király parancsolatot adott Eloah házára nézve, mely Jeruzsálemben van, hogy e ház építtessék meg, oly helyül, hol áldozatokat áldoznak; s alapzati felemeltetvén, magassága hatvan sing, szélessége is hatvan sing legyen.

Ezsd 6:5 Sőt az Eloah házának arany és ezüst edényeit is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba, helyökre, s te helyezd el azokat az Isten házába.

Ezsd 6:7-10 Hagyjátok, hadd épüljön meg Eloah-nak ama háza! A zsidók helytartója és a zsidók vénei építsék meg Eloah ama templomát a maga helyén! És megparancsolom azt is, hogy mit cselekedjetek a zsidók ama véneivel, hogy megépítsék Eloah ama házát; tudniillik a király folyóvizen túl való adójának kincseiből pontosan költség adassék ama férfiaknak, és pedig félbeszakítás nélkül, És a mik szükségesek, tulkok, kosok, bárányok, égőáldozatra a menny Eloah-jának, búza, só, bor, és olaj, a jeruzsálemi papok szava szerint adassanak nékik naponként és pedig mulasztás nélkül, Hogy vihessenek jó illatú áldozatot a menny Eloah-jának, és könyörögjenek a királynak és fiainak életéért.

Ezsd 6:12 Eloah pedig, a ki nevének ott szerze lakást, megrontson minden királyt és népet, a ki felemelendi kezét, hogy megszegje e rendelést, hogy elpusztítsa Eloah-nak ama házát, mely Jeruzsálemben van. Én, Dárius parancsoltam, pontosan megtörténjék.

Ezsd 6:14 És a zsidók vénei építének és jó szerencsések valának Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Eloah-jának akaratjából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, persiai királyok parancsolatjából.

Ezsd 6:16 És megtarták Izráel fiai, a papok, a Léviták és a fogságból visszajött többiek Eloah házának felszentelését örömmel.

Neh 9:17 És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Eloah-ja [vagy], könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket.

Jób 3:4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal Eloah onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Zsolt 18:31 Mert kicsoda Eloah Yahweh-n kivül? És kicsoda kőszikla a mi Elohim-unkon kivül?

Zsolt 50:22 Értsétek meg ezt, ti Eloah-t felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül

Zsolt 139:19 Vajha elvesztené Eloah a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

Péld 30:5. Az Eloah-nak teljes beszéde igen tiszta, és paizs Ő az hozzá folyamodóknak.

Ézs 44:8 Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Eloah? Nincs más kőszál, nem tudok!

Dn 2:18-20 Hogy kérjenek az egek Elahh-jától irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Elahh-ját. Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Elahh-nak neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő.

Dn 2:23 Néked adok hálát, atyáimnak Elahh-ja, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!

Dn 2:28 De van Elahh az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt

Dn 2:37 Te, oh király! királyok királya, kinek az egek Elahh-ja birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott

Dn 2:44-45 És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Elahh-ja birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Elahh azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.

Dn 2:47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Elahh-otok, ő az elohim-nak Elahh-ja, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!

Dn 3:12 Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te elahhin-odat nem tisztelik, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádják.

Dn 3:14-15 Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én elahhin-omat és nem imádjátok-é az arany állóképet, a melyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az elahh, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből?

Dn 3:17 Ímé, a mi Elahh-unk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.

Dn 3:32 Jónak látom, hogy hirdessem a jeleket és a csodákat, amelyeket a fölséges Elahh végbevitt rajtam

Dn 4:5 Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én elahh-omnak neve, és a kiben a szent Elohim (Elahhin) lelke van, és elmondám néki az álmot.

Dn 5:2 Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja az Elahh házából, a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Elahh házából, a templomból, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.

Dn 5:18 Te, oh király! A felséges Elahh birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;

Dn 5:21-23 És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Elahh uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar. És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet Eloah előtt, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az Úr, az egek Eloah-ja ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőből való elohim (elahhin)-t dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Elahh-t pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.

Dn 5:26 Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Elahh a te országlásodat és véget vet annak.

Dn 6:5 Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene valamit az ő Elahh-jának törvényében!

Dn 6:7 Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erős tilalom adassék, hogy ha valaki harmincz napig kér valamit valamely elahh-tól vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe.

Dn 6:10 Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tőn az ő Elahh-ja előtt, a miként azelőtt cselekszik vala. Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az ő Elahh-ja előtt.

Dn 6:13 Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését az ő Elahh-ja előtt.

Dn 6:16 Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Elahh-od, a kinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!

Dn 6:18 Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Elahh azonban bezárta az oroszlánok száját, és azok nem bántották Dánielt.

Dn 6:20 Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Elahh-nak szolgája, a te Elahh-od, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?

Dn 6:22-23 Az én Elahh-om elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta: mert hitt az ő Elahh-jában.

Dn 6:26 Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Elahh-ját; mert ő az élő Elahh, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart

Dn 11:37 Nem gondol atyáinak Elohim (Elahhin)-jával, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy eloah-val sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.

Dn 11:38 De a helyett tiszteli az erődök eloah-ját annak helyén; és azt az eloah-t, a kit nem ismertek az ő atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal.

Hab 1:11 Majd tovaszáll viharként és elvonul és bűnbe esik; ő kinek eloah-ja az ő hatalma.

Hab 1:12 Avagy nem te vagy-é öröktől fogva, Yahweh? Az én Eloah-m, én Szentem, aki nem hal meg soha. Ítéletre rendelted őt, oh Yahweh, fenyítőül választottad őt, én kősziklám!

Hab 3:3 Eloah a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről. Szela. Dicsősége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

Gondolatok az imádságról

Sok ember adott már számtalan-féle meghatározást az imádságról, de két dolog mindig megemlítődik azt illetően, hogy mi is egy imádság. Ezek a következők: 1.) segítség kérés: komoly kívánság vagy könyörgés (esedezés, közbenjárás, fohász); és 2.) megvallás, hálaadás és dicsőítés.

Az Istenhez intézett imádság mindig a fenti két kategória valamelyikébe tartozik. Sok hívő ma már nem ismeri az imádság valódi lényegét. Azt kérdezik: „Ha Isten mindent tud, akkor nincs szükség arra, hogy imádkozzunk, hiszen az imádság semmit sem fog megváltoztatni Istenben.” Tisztázzunk néhány dolgot ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. Való igaz, Isten minden tud. De vajon ez azt jelenti, hogy amit Isten tud, annak nem is kell megtörténnie, csak azért mert Ő tudja? Isten tudta, hogyan fog Ábrahám reagálni az Ő utasítására Izsákkal kapcsolatban, de ez nem jelentette azt, hogy Ábrahámnak nem kellett végigcsinálnia a dolgot, és Istennek ne kellett volna közbeavatkoznia végül. Amit Isten előre tudott Ábrahámról, az nyilvánvalóvá lett magának Ábrahámnak a számára is, és a későbbiekben az Istenben való hit nagyszerű példájává vált. Isten azért teremtett bennünket, hogy közösségben legyen velünk, ám egyik teremtményének a tevékenysége következtében bűnbe estünk, és ellenkezni kezdtünk az Ő szerető természetével. Az Istennel való közösségben létének az egyik jellemző megnyilvánulása az imádság, a fentiekben vázolt formák szerint. Isten teremtményeinek jelentős része imádkozik, és teszik ezt helyesen vagy helytelenül, akár egy hamis istenséghez, vagy Magához az egyetlen Igaz Istenhez – a mi Urunk Jézus Krisztus Istenéhez és Atyjához.

Sátánnak, aki egy hamis istenség – egy bukott arkangyal – az egyik meghatározó jellemvonása, hogy vádolja azokat, és igazságtalan imádságot mond azok ellen, akik Istennel járnak és életüket Istenben elrejtve élik. Emiatt mondjuk, hogy Sátán a Vádoló. (Jób 1.6, 2.13, Zak.3.1-3, Jel. 12.10) Namármost, a vádlás lehet pozitív és negatív fogalom is, de úgy tűnik, ebben a mostani korban ez a szó kimondottan negatív felhangot kap. Ha valaki úgy vádol engem gaztettel, hogy valóban el is követtem azt, akkor az illető egyszerűen egy tényt mond ki, amit vagy megbánok vagy elítélnek miatta. Ami igazságtalan, az a hamis vádlás – vagyis olyasmivel vádolni valakit, amit nem követett el. A hamis vádlás célja lehet még valakit a személyében támadni, nem pedig valamiért, amit tett vagy nem tett, illetve bűncselekménnyel megvádolni. Ennek oka lehet egyszerűen a beteges gyűlölet, vagy amikor egy bizonyos faj ellen beszélünk, azt gondolva, hogy a miénk jobb, vagy éppen sokkalta jobb. Milyen gyakran beleesünk ezekbe a hibákba! Hogy megtehessük mindezt, előszöris meg kell rontanunk időnként a 9. és a 10. parancsolatot, ílymódon épp olyan vádolókká téve saját magunkat, mint amilyen Sátán.

2Móz.20.16-17 „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.”

Volt egy eset, amikor egy testvér vétkezett egy másikkal szemben, és ahelyett, hogy előfogta volna a vétkes testvért, az ügyet a megbántott testvér a pásztornak jelentette, aki aztán eldöntötte, mi legyen. Ez az önjelölt pásztor, a Szellem vezetése híjján, csak rontott a helyzeten különféle bonyodalmak okozásával, így végül a megbántott testvér dühös volt a végkifejlet miatt. Ismerősen hangzik a történet? Az ilyesmi nagyon gyakori a legtöbb olyan gyülekezetben, ahol az önjelölt pásztorokat Isten asszisztenseinek tekintik, sőt netán isteneknek. A nyíltság nincs megengedve a legtöbb ilyen gyülekezetben, melyeket helyesebb lenne vidámparkoknak nevezni. Semmiféle kötelezettségünk nincs semmilyen pásztor felé, ha neheztelés támad két testvér között. Az érintett testvéreknek maguk között kell elrendezniük az ügyet. Ha és amikor nem sikerül egyetértésre jutniuk, akkor lépjenek tovább és hívjanak egy tanút. Ennek a tanúnak nem szükséges a pásztornak lennie. Bármelyik elkötelezett testvér megteszi.

De térjünk vissza fő témánkhoz. Nem szabad a mi testvéreink vagy más emberek hamis vádolóivá lennünk. Hallottam, amikor emberek úgy tettek, mintha imádkoznának, ám csak arról beszéltek végig, hogy mások milyen rossz dolgokat cselekszenek, amelyről azonban nem szóltak előzőleg az illetőnek. Ehelyett imádságban az Úr elé hozták a dolgot. Habár ezt nem nevezném imának, inkább pletykálkodás ez avagy rágalmazás, imádság formájába öntve. A leghelyesebb, ha a neked rosszat tevő emberek megtudják, ha elmondod nekik, hogy mit is tettek. Ezért lettünk felszólítva, hogy „kiragadjunk másokat a tűzből”. Az imádság során közbenjárok valakinek az érdekében, az ő bűnbánata és üdvössége céljából, és nem arról beszélek, hogy milyen rossz dolgokat cselekszik az illető. Nem szabad részt vennünk vádolások hangoztatásában, vagy más emberek bűneiról szóló beszélgetésekben. Különben az Ördöggel együtt részesei leszünk az ő vádolásainak.

A legfontosabb dolog az imádsággal kapcsolatban az, hogy mivel Sátán az Isten trónja előtt vádol bennünket (Jel.12.10), nekünk annál inkább hallatnunk kell a hangunkat hálaadásokban, dicséretekben, az Ő megvallásában, esedezésben és komoly kérésekben. Miért legyen csak Sátán hangja hallható, inkább mintsem a miénk? Neki nincs helye az Isten trónjánál. De bennünket megváltott a Bárány vére, és számunkra elérhető Isten Krisztuson, az Isten Bárányán keresztül. Ha mi közösségben nem küldenénk az imádságainkat Isten elé, hát akad valaki, aki romlott munkáját bevégzi. Az ő vádlásai sokfélék lehetnek. Például azt követelte, hogy YHVH vegye le a kezét Jóbról. Megkapta. YHVH (Angyala) kéri YHVH-t, hogy dorgálja meg Sátánt (Zak.3.1). Biztos forrásból tudom, hogy „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az Ellenségnek, és elfut tőletek.” (Jak.4.7) Az Ellenség körüljár, keresi kit nyelhetne el. Senki sem kötözheti meg, habár bizonyos körökben gyakran imádkoznak ezért. Ez a legjobb esetben is istenkáromlás már önmagában, és időpocsékolás. Egy angyal fogja majd megkötözni a sárkányt, ama régi kígyót, és tömlöcbe veti Krisztus ezeréves földi, Jeruzsálembeli uralkodásának kezdetekor. (Jel.19.1-2) A mi Urunk így szólt Simon Péterhez: „Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” (Luk.22.31-32) Az Ellenség folyamatosan romboló munkát végez, egészen legelső bűntette óta. Nem szabad neki segédkeznünk ebben. Fel kell emelnünk hangunkat a mi Atyánkhoz és Istenünkhöz, így harcolnunk e korszak sötétségének erői ellen, és minden magasságban való szellemi gonoszság ellen. A Magasságos királyi papságául lettünk felszentelve, Jézus Krisztus főpapsága alatt, a Melkisédek rendje szerint, hogy hálaadásokat, dícséreteket, megvallásokat ajánljunk fel, és közbenjárjunk a mi szolgatársainkért és testvéreinkért, a körülöttünk élő emberekért és felebarátainkért (szomszédainkért). Papok lévén mi vagyunk a világ világossága, és a föld sója. Az a feladatunk, hogy a világ nemzeteinek a mi főpapunk bizonyságtételéről tanítsunk. Mindezeket cselekedve a legkevésbe sem dolgozunk sem Sátánnak, sem együtt Sátánnal, az ő angyalaival és a démonaival, akik a bukott angyalok leszármazottai.

Ha szereted Istent, akkor közösségben szeretnél lenni Vele és az Ő szentjeivel, az Ő népével. Ennek a közösségnek a lényegét ábrázolja a Jelenések könyvének egyik része. Ez pedig a jóillat (vagy tömjén) elfogadása a Mindenható Úr ISTEN által, Jézus Krisztuson keresztül.

Jel.5.8 „És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai.”

Jel.8.3-4 És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala. És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.

Semmi sem lehet megnyugtatóbb, mint az a tudat, hogy a mi imádságaink felmentek Isten színe elé emlékeztetőként. Testvérek, ne restüljön meg a szívünk az imádságban, hangunk felemelésében a mi Istenünkhöz esedezéssel, közbenjárással, hálaadással és dicsőítéssel, Őáltala, aki visszavásárolt és visszahozott bennünket Istenhez a saját vére árán. Legyen hálaadás Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért. Ámen és Ámen.

Az Élet Könyve avagy Tekercse

32/40 Ijár 22

Sokféle könyv illetve tekercs kerül megemlítésre a Biblia lapjain, mint amilyen például YHVH, vagy Elohim, vagy Mózes Törvényének könyve, a szövetség könyve, YHVH harcainak könyve, Jásár (a Becsületes) könyve, Salamon tetteinek könyve, Izrael királyainak, és Júda királyainak könyve, a Királyok könyve, Krónikák könyve és a vételről szóló tekercs. Ezeket mind emberek írták. Van azonban még egy könyv, amely megkülönböztető jegyekkel bír, és amelynek neve: az élet könyve. Úgy tűnik, ennek egyedüli írója YHVH, a Bárány. Ezt a könyvet másképpen az élők könyvének is hívják, mert mindazoknak a nevei vannak feljegyezve benne, akiknek Istenben van életük.

Az első, és talán mondhatjuk, közvetett utalás erre a könyvre Mózesnél található, miután Izrael gyermekei Áron vezetésével aranyborjút öntöttek. Mózes ekkor már eltörte a kőtáblákat, apróra törte a borjút míg az porrá lett; belehintette a vízbe és megitatta azt Izrael fiaival. Felszólította azokat, akik az Úréi, YHVH-é, hogy gyűljenek köré, és legyilkoltatott velük mintegy háromezer férfit YHVH parancsa szerint. Ezután Mózes visszament YHVH színe elé, hogy talán kegyelmet nyerjen a többiek bűnéért. Érkezésekor azzal kezdte a közbenjárást, hogy bocsássa meg YHVH a bűneiket, vagy pedig törölje ki Mózes nevét abból a könyvből amelyet Ő írt. (II.Móz 32.17-30) Ebből az alkalomból válaszolta azt YHVH Mózesnek, hogy Ő az, aki kitörölheti az ellene vétőket az Ő könyvéből. Tehát még egyszer: YHVH az írója ennek a tekercsnek. Teljes mértékben az Ő gondjaira van bízva. Ami más könyvekben van leírva, azt diktálja, ezt az egyet azonban Ő maga írja. Ez az Ő tulajdona, ezért is nevezi így: „... az Én könyvem”, míg mások így nevezik: „... a Te könyved”.

II.Móz 32.32-33 „És most bocsásd meg bűnüket, ha pedig nem: törölj ki engem a Te tekercsedből, amelyet írtál. És mondta Yahweh Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az Én tekercsemből.”

Amíg az bizonyos, hogy ebben a könyvben nevek vannak felírva, néhány Zsoltár azt igyekszik bemutatni, hogy cselekedetek is rögzítve vannak benne. A zsoltáros könnyei fel vannak jegyezve. Más helyeken bizonyos zsoltárosok a YHVH keze általi szabadulásra vágyakoznak, olyannyira, hogy azt javasolják Neki, töröljön ki bizonyos személyeket az élet könyvéből. Ez úgy hangzik, mintha valaki tanácsadó lenne YHVH mellett, nem igaz? Mindemellett egy tény egészen világos, miszerint ez a könyv az igazak neveit tartalmazza.

Zsolt.56.9 „Bujdosásomnak számát jól tudod; Szedd tömlőbe könnyeimet; Avagy nincsenek-e azok felírva a Te tekercsedben?”

Zsolt.69.29 „Töröltessenek ki az élet tekercséből, és az igazak közé ne irattassanak.

A könyv egyik jellemzője az, hogy azoknak a neveit tartalmazza, akik megmenekülnek majd az egész világra elkövetkező nagy nyomorúság idején. Megmenekülnek, de nem azért mert máshogy nem tehetnek, hanem mert vigyáztak (így nekik megmutatkozik az Isten szabadítása (Zsolt.50.23)), és megtartották az Ő türelmességének és béketűrésének beszédét. (Jel.3.9-10)

Dán.12.1 „És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped, aki csak beírva találtatik a könyvben.”

Néhány gyakorló keresztény szabadideje nagy részében arról pletykál és terjeszt rágalmakat, hogy mások milyen rossz dolgokat cselekedtek, akár velük akár másokkal. Hogyan nevezhetnénk ezt a szentek közösségének? Jobb volna legelőször is személyesen megbeszélni az igazságtalanságokat az elkövetőkkel, ahelyett, hogy egy, az ügyben nem érintett (harmadik) félnek mondanánk el. Még az sincs jogodban, hogy egy úgynevezett pásztornak arról beszélj, milyen gonoszságokat követtek el mások ellened. Az illetőknek kell elmondani személyesen, és rendezni a dolgokat. Vajon még mindig a testvéreink őrizői vagyunk? Nincs olyan hely, amelynek öszintébbnek és nyíltabbnak kéne lennie, mint az Isten gyülekezeteinek. Ne tévelyegj, a „templomi” avagy az „imaházi” szolgálatok látogatása nem tesz téged Krisztus-követővé. Mi van akkor, ha már gyerekkorod óta hozzá szoktál, megszokásból jársz oda, csak azért, hogy némelyek biztosan ott lássanak téged és továbbra is kereszténynek tartsanak. Milyen indíttatás áll emögött? Ismered egyáltalán az embereket, akikkel „közösségben” vagy? Ha nem, akkor mi az alapja ennek a közösségnek? Templomba járni, padokban ücsörögni és mindig csak hallgatóság lenni túl kevés lehet, és csak egy egészen apró része annak, amit közösségnek hívunk. Azok, akik közösségben vannak az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal azáltal vannak egymással is közösségben, hogy megosztják azokat a dolgokat, melyeket az Atyától kaptak és amikre meg lettek tanítva. Az alábbi igék ezért beszélnek az Isten királyságához kapcsolódó dolgokról. Közösségben vannak és örömük van, mert legszentebb hitükben épülhetnek.

Mal.3.14 „Azt mondtátok, hiábavaló Elohim szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket, hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik Elohim-ot. Akkor tanakodtak egymással Yahweh tisztelői, Yahweh pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íraték Őelőtte azoknak, akik félik Yahweh-t, és becsülik az Ő nevét.”

Egy alkalommal, amikor az Úr Jézus elküldte tanítványait és hatalmat adott nekik Sátán és seregeinek ereje fölött, azok örvendezve tértek vissza, mivel a gonosz szellemek engedtek nekik, ami jó dolog, de van valami, ami sokkal fontosabb, és az Úr utalt is erre. Az örömnek nem abból kéne fakadnia, hogy a szellemek engednek-e nekünk vagy sem, hanem abból hogy fel van-e írva a nevünk a mennyekben. Azt gondolom, az Úr itt ismét az Ő könyvére utal.

Luk.10.19-20 „Ímé. adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi nem árthat néktek. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.”

Pál láthatóan jól megértette azt, hogy kiknek a neve van beírva az élet könyvébe. Ezek az ő munkatársai és az Isten szolgái voltak.

Fil.4.3 „Igen kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint akik az evangélium dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik felírva vannak az életnek könyvében.

Ezzel azonban nem azt mondjuk, hogy a nevek örökre rögzítve vannak. Változhatnak az Úr rendelkezése alapján. Az evangelikálok között régóta vannak már hamis tanítások. Ezek egyike az örök biztonság tana. Ennek a tanításnak a kiagyalói kiforgatják az Írást, hogy a hívőknek hamis bizonyságot adjanak a helyzetükről, még akkor is, ha azok szándékosan bűnben élnek. Ez egy olyan tan, amit az Úr elvetett és romba döntött. Olvasd el újra a Jelenések könyvét, és látni fogod, miről beszélünk. Az, „aki győz” gyakran feltűnik a gyülekezetekhez szóló rövid üzenetekben, épp úgy, mint az, „akinek van füle”. A hit nem csak egy viszonyítási pont amelyre visszanézve felkiállthatunk „fantasztikus”. A hit folyamatos történés, és meg is szakadhat.

Azok, akik megtörik a hitet, ki fognak töröltetni az élet könyvéből, amely a Bárányé. A hit megtörése rengeteg olyan dolgot jelenthet, amelyekre az Úr is figyelmeztetett bennünket. Óvott a nikolaitáktól (egy első század óta létező gnosztikus szekta), Bálámtól és Jézabeltől (a hamis prófétai mozgalom), bálványoknak áldozott ételtől (közösség az Ördöggel), az ő jelének felvételétől a homlokunkra és jobb kezünkre (gonosz szerinti gondolkodás, és cselekvés), és a hasonlóktól. A gonosz elkeseredetten meg akarja szerezni a hozzá való hűségünket, minden áron. A legjobb tudása szerint küzd ezért, de nekünk le kell győznünk, ha azt akarjuk, hogy nevünk benne maradjon az élet könyvében. Jusson eszünkbe, hogy ez a könyv a tartalmát illetően nem egy lezárt dokumentum. Az írója változtatásokat eszközölhet benne. Ez a könyv egy folyton változó irat.

Jel.3.5 „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő küldöttei (angyalai) előtt.”

Jel.13.4 „És imádák a sárkányt aki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? Kicsoda viaskodhatik ővele? És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak. Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen. Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett e világ szétszakadása óta.”

Lehetnek olyan vélemények, hogy ez a könyv változatlan a világ lerombolása óta. Ez azonban nem igaz. A fenti igék jelentése az, hogy a könyvet a világ lerombolásakor már létrehozták, és a Bárány folyamatosan ír bele. Olyan könyv ez, amelyet gyakran kinyitnak. Nyilvánvaló, hogy mindazoknak a neve szerepel és fog szerepelni benne, akik az első feltámadás részesei. És még ez után az első feltámadás után is belekerülnek majd újabb nevek. Ez a könyv lesz majd a második feltámadás és az utolsó ítélet alapja is. Mindenki, akinek neve nem található meg benne, a második halált fogja elszenvedni.

Jel.20.12 „És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy másik könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.

Jel.20.15 „És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”

Jel.21.27 „ És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé.”

Te tudod-e, hogy a neved fel van írva az élet könyvében vagy sem? Lehetséges, hogy rendszeres templomba járó vagy, de vajon rendelkezel-e ezzel a hasznos információ-szeletkével? Napnál is világosabb kellene hogy legyen. Nem lenne szabad olyanokat mondanunk, hogy „hát tudjátok, ebben nem lehetünk biztosak”! Ugyan miben lehetünk biztosak, ha nem ebben? Pál honnan tudta, hogy más emberek neve benne van az élet könyvében? Miből fakadt ez a bizonyosság? Az, hogy nincs meg mélyen benned ez a meggyőződés még nem jelenti azt, hogy ne születtél volna felülről, azonban azt megmutathatja, hogy nem élsz Krisztusi életet. Lehet, hogy alkalmazkodtál és hasonlóvá lettél ehhez a világhoz, és nem újítottad meg a gondolkodásodat hogy ismerhesd az Isten akaratát, amely egyszerre jó, igen kellemes és tökéletes. Valaki másnak a hitét követed, ahelyett hogy saját hitre jutnál az Úr Jézus által? Ha így van, ideje feltenni magadnak a helyes kérdéseket. Kinek és miben hiszel?

Az élet könyve valóságos, és egyedülálló irat, amely még mindig annak a YHVH-nak szerkesztése alatt áll, akinek neve Úr Jézus Krisztus. „Ó, bárcsak ezen a mai napon hallgatnátok az ő szavára!”

A halottak feltámadása

32/40 Ijár 22

A feltámadásról szóló tanítás a kereszténység egyik alaptétele. Úgy van megemlítve mint egy alapismeret, vagy kezdetleges beszéd a Krisztusról (Zsid.6.1). Ha az az eltökélt szándékunk, hogy érettségre/tökéletességre jussunk, jobban tesszük, ha tisztázzuk az alapokat. Gyakran kérdezik egyesek, hogy ha a keresztények haláluk után egyenesen a mennybe kerülnek, mi szükség akkor a feltámadásra egy másik időpontban.

Napjainkban úgy tűnik, hogy a feltámadásról szóló tanítások a legkevésbé megértett tanok közé tartoznak, ennek oka pedig az lehet, hogy sok hívő belefeledkezett az úgynevezett mennybemenetel elképzelésébe, mely szerint halálukkor felemeltetnek a mennybe, míg mások a pokolra kerülnek haláluk után. Valójában van egy másik olyan tanítás is, mely a görög filozófiából került át a kereszténységbe, mégpedig a lélek halhatatlanságáról szóló, aminek egyáltalán semmiféle írott Igei alapja nincsen. Egyedül Isten halhatatlan (1Tim.6.16), Ő nem halhat meg, és minden más teremtmény, beleértve a Krisztus Jézust is, Tőle kapja meg a halhatatlanságot. Ennélfogva egyetlen lélek sem halhatatlan magától/természetéből eredően. Isten nem csak a testet pusztíthatja el tűz által, hanem a teljes embert, az egész életét is. Mindkét fentebbi tanítás – a hívők halálukkor való mennybemenetele vagy a lélek halhatatlansága – bizonyos igehelyek félreértéséből adódik, amilyenek a következők is (kiemelések tőlem):

Préd.12.7 „És a por visszatér a földbe, mint azelőtt volt; a szellem pedig megtérne az Elohim-hoz (Istenhez), aki adta azt.„

Itt nincs szó arról, hogy a szellem a mennybe vagy a pokolba menne. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy a szellem Isten törvénykezési hatáskörébe tartozik, akár pokol (másképpen hádész, sírgödör (lásd lentebb) vagy seol), gyehenna, Ábrahám kebele, tartarosz, halál, paradicsom vagy menny lesz a jussa. Merő értelmetlenség/hiábavalóság azt találgatni, hogy mely szellem hol van arra alapozva, hogy az illető keresztény volt-e vagy sem. Mellesleg úgy néz ki, nincs tudatosság a holtak szellemeiben, hacsak Isten nem adományozza azt. A mi Urunk, Jézus az ő szellemét az Atya kezébe helyezte (Zsolt.31.6; Luk.23.46). Nincs említés arról, hogy felemelkedett volna a mennyekbe, csak a feltámadását követően. A hádész pedig sehol sincs úgy megjelenítve mint végső helyzet. A tenger, a hádész – avagy a nemlátott – és a halál kiadják a bennük levő holtakat, és az utóbbi kettő a tűz tavába vettetik, amely a második halál – egy végső állapot. Mielőtt ez megtörténik, a hádész és a halál kiadja magából a halottakat ítélethozatalra. (Jel.20.11-15)

Luk.16.22-23. „Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.”

Ezesetben inkább Lázár és a gazdag ember sorsának összehasonlítását látjuk. A fő mondanivaló az, hogy felhívja a gazdag emberek figyelmét arra, hogy ne a bizonytalan vagyonban bízzanak amely eltűnik/elmúlik ezzel a mostani korszakkal együtt, hanem inkább jót cselekedjenek és lássák meg maguk körül sokak szenvedését, és nyújtsanak jótékony/adakozó kezet azok felé, akik szükséget szenvednek. Elvégre nem találunk olyan kijelentést, hogy a két szereplő közül melyik hitt Istenben és melyik nem. Ha pedig a helyszínek, ahová be vannak kerítve, olyan nagyon messze volnának egymástól, hogyan lenne hallható a gazdag ember kiálltása a túloldalról?

Fil.1.23-24. „(Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb;) De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.”

Az apostol itt belefáradt a helyzetbe, amiben éppen volt. Nagy volt a nyomás, belül és kívül egyaránt, és azon elmélkedett, hogy lakozzon-e még ebben a hústestben tovább, vagy hagyja el és pihenjen meg a feltámadásáig.

Zsid.9.26-28. „Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ bomlása óta; így pedig csak egyszer jelent meg a korszaknak végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: Azonképpen a Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.”

Más szavakkal így is ki lehetne ezt fejezni: „az van fenntartva az embereknek, hogy meghalnak egyszer, ezután pedig egy ítélkezés” Ez a bizonyos igevers nem választható el akár az előtte, akár az utána következő soroktól, és nem is szabad elválasztani azoktól. Azt állítja, hogy a mi Jézus Urunk nem szenvedett több alkalommal a világ „pusztulása” óta, hanem összesen csak egyszer, mégpedig saját magát feláldozva, épp úgy, ahogyan minden embernek el van rendelve, hogy egyszer haljon meg. Szenvedései után igazságos ítéletet szolgáltatott neki az ő Istene és Atyja a feltámadásban. Ezért „... ő megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség szelleme szerint, a halálból való feltámadás által.” (Róm 1:4)

Mát 27.50-54. „Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; és a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének. A százados pedig és akik ő vele őrizték Jézust, látván a földindulást és amik történtek, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia volt ez!”

A középpont ismét csak az Úr Jézus, az ő halála és feltámadása, Isten csodálatos hatalmának bemutatásával együtt, amely feltámasztja az ő szentjeit és lehetővé teszi, hogy Jeruzsálem szent városában sokak előtt megjelenjenek. Nem azért voltak feltámadott testükben, hogy a mennybe emelkedjenek, hanem éltek és meghaltak újra, várva az ő feltámasztásukat Isten első zsengéiként. Az itt leírt csodát Lázár esetéhez hasonlíthatjuk, melyet az Úr a halotton hajtott végre (Ján 11.41-45). Az írások egyhangúlag úgy írják le a korai, vagy első feltámadást, mint ami egyidejűleg történik, nem pedig lépcsőzetesen, mivel „mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak.” (1Thessz.4.15)

Jel.6:9-10 „És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért. amelyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?”

Ezeknek a társaknak és tagoknak megadatott és megadathat a tudatosság. Ez annyit jelent, hogy kaptak valamilyen felölthető formát, az oltár alatt. Hol voltak elhelyezve, hol nyugodtak? Néha úgy tűnhet, hogy minden olyan dolog, amely szellemben történik, mindenképpen a mennyben zajlik, ám ez nem így van. Ezek a lelkek nem röpködtek összevissza. Meg lett nekik mondva, hogy pihenjenek még tovább, amíg betelik a számuk. Másképp szólva olyan, mintha ezt mondanánk: 'Emberek, hallak titeket. A nevek beírása még nem teljes. Legyetek türelemmel, mert enyémek vagytok, és nyugodjatok még egy kicsit.'

A fentiek fényében lehetségessé válik helyesen megérteni a feltámadások bibliai tanítását. Azonban emlékezzünk, hogy a Szadduceusok nem hisznek sem a feltámadásban, sem az angyalokban, a Farizeusok viszont igen. A mi Urunk első tanítványai sokszor voltak szorongatva Mesterünk és az Ő nevében való feltámadás hirdetése miatt. Ez volt, és most is ez Isten Izraeljének reménysége (Apcsel.26.1-23) Ez egy olyan apostoli üzenet, melynek lényege a reménység, hogy Isten dicsősége megláttatik majd a mi Urunk által. Az Isten gyülekezeteinek, Isten népének történelmében végig jelen van ez a remény.

A mi Urunk földi szolgálta alatt világos kijelentéseket tett a feltámadásról és az abban résztvevők jellemzőiről. A feltámadás tényének semmi köze ahhoz, hogy miben hiszel vagy nem hiszel. Mégis számunkra, akik az Úr Jézus Krisztus hitében vagyunk, központi kérdése ez a mi kerügma-nknak, igehirdetésünknek. Krisztus Jézusban nyeri el érvényességét a feltámadás. Említést találhatunk róla Mózesnél, Jóbnál, a Zsoltárokban és Ézsaiásnál. Azonban létezik a teremtményeknek egy bizonyos csoportja, akiket Nephilim-nek és Rephaim-nak neveznek, aki nem fognak feltámadni. (Ézs.26.13-14, Jób 26.5, Zsolt.88.11) Így tehát a Krisztus és az Apostolok által hirdetett jó hírt nem lehet elválasztani a holtak feltámadásától. Ez az egyik fő tanítása vagy alapelve a bibliai hitnek. Ha nem így lenne, Pálnak nem lett volna szükséges hosszasan tárgyalnia ennek fontosságát, eladdig, hogy vitázott azokkal, akik tévedésben voltak és azt állították, hogy a feltámadás már megtörtént.

2Tim.2.18: „Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét”

1Kor.15.12 „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.”

1Pét.1.3 „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által”

Apcsel.4.2 „Neheztelve a miatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást”

Apcsel.17.18 „Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak ő vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen szellemek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik.”

Apcsel.24.14 „Erről pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva. Reménységem lévén az Istenben, hogy a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak. Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.

Apcsel.24.21 „Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felől vádoltatom én tőletek e mai napon.”

Mk 12.23 „A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”

Luk.20.33 „A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

Amíg a fenti idézetek nagy része a feltámadás tényét fejtegeti, és azt az első Kéve Lengetéséhez kapcsolja, aki maga volt az Úr Jézus (III.Móz 23.9-14, Józs.5.10-12, Ján.20.1, 16-18), a lentebbi igevers a feltámadásnak ugyanerről az erejéről beszél, amelyet itt Pál szeretett volna ha megmutatkozik saját magában. Meg akarta ismerni Krisztust és a feltámadásnak ama erejét, azért, hogy valami módon, ha lehetséges, eljuthasson még életében abba az állapotba. Ez nem annyit tesz, hogy csak ezen a módon mutatja be Isten az Ő erejét. Ízelítőt kapunk ebből az „eljövendő kor erejéből” vagy ha tetszik, a feltámadás erejéből (Zsid.6.5) számos alkalommal szolgatársak esetein keresztül, amilyen például Thesbites Illés (1Kir.18.11-12), Énok (I Móz.5.24), Fülöp Evangelista (Apcsel.8.38-39), és maga az Úr és apostolai (Ján.6.16-22).

Fil.3:10-11. „Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.”

Az itt ábrázolt elképzelés nincsen nagyon távol attól, ahogyan a megújított életet éljük, amelyre elhívattunk, az eljövendő élet árnyékaként, amely a Krisztusban levő valóság tükröződése. Hasonlatos ez a keresztséghez (értsd: bemerítkezés), amely magában foglalja a szimbolumát és a valóságát is az Úr halálának (múlt idő) és feltámadásának (jelen), azok számára, akik jó lelkiismerettel tudnak válaszolni Isten hívására az életük során.

Róm.6:4 „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:

Azok számára, akik úgy élnek, hogy mindennap „hordozzák keresztjüket”, követve a mi Urunkat, az ő feltámadásuk, az első, el lesz különítve az általános vagy második feltámadástól. Határozottan ki van jelentve, hogy „a gonoszok (törvénytelenek) nem kelnek fel (állnak meg) az ítéletkor, sem bűnösök nincsenek az igazak gyülekezetében” (Ps.2.5). Az első feltámadás úgy is meg van említve, mint az igazak feltámadása, az élet feltámadása, vagy egy jobb feltámadás. Láthatjuk a sorrendet az 1Kor.15.22-23-ban, amely 3 lépcsős. Krisztus az Első Kéve, az ő szentjei az első zsengék, és ezután a többiek. Krisztus feltámadása már megtörtént. Soha többé nem halhat meg, örökké él. A szentek feltámadása még meg fog történni a maga idejében. Íly módon nem megyünk bele semmilyen párhuzamos feltámadások (életre vagy ítéletre) taglalásába, amely esetlegesen magán az első feltámadáson belül történne meg.

Ján.5.28 „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.

Az első feltámadás néhány meghatározása az alábbiakban olvasható:

Zsid.11.36 „Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.”

Luk.14.13 „Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.”

Néhányan azt kérdezik, mi a feltétele annak, hogy valaki az első feltámadás részese legyen. Erre egyszerű a válasz. A szentek fognak részt venni majd az első feltámadásban, azok, akik felülről születtek, nem vér által (szülői örökséggel), sem férfi indulatától, sem hústól, hanem Istentől születtek; azok, akik megtartják és cselekszik az Isten parancsolatait (szavát) és a Jézus hitét (tanúságát), olyannyira, hogy elkülönülnek ettől a világtól gondolkodásmódjukban, tetteikben és beszédükben (elutasították és nem viselik a fenevad bélyegét a homlokukon vagy a kezükön), és emiatt üldöztetnek, sőt akár meg is öletnek. Nincs szó arról, hogy keresztény házba vagy családba kellene születni, vagy hogy a szüleid papok vagy szolgálattevők-e. Nem az az előfeltétel, hogy jártál-e biblia-iskolába. Semmi köze a bibliai tanulmányok során megszerzett PhD vagy DivD fokozatodhoz. Nem az számít, hogy valaki „rákényszerített”-e Krisztus elfogadására, sem az, hogy te érkezel-e meg elsőként az „oltár-hívás” után.

Lássunk néhány sort az első Thesszalonikai levél 4. fejezetéből, amelyek világossá tesznek bizonyos dolgokat.

1.Thessz.4.13-18 „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.”

Ahogyan az előzőekben már említettük, az első feltámadás nem fokozatokban fog megtörténni, és sehol sincs előírva, hogy azoknak akik részt vesznek benne, mindenképpen meg kellett volna ölettetniük, vagy lefejeztetniük. Pál arra számít, hogy akik élnek és a Krisztus Jézusban vannak az Ő eljövetelekor, szintén részt vesznek majd benne. Ez a feltámadás azoké, akik az Úréi, akár alszanak (természetes módon elhunytak, vagy bármilyen módon megölettek az Ő bizonyságtételéért) akár életben vannak addig az eljövetelig. Azok, akiknek neveik fel vannak írva az élet könyvében, amely a Bárányé, fel fognak támadni. Ezek között lesz majd Ábrahám, Noé, Mózes, Elizeus, Sámuel, Dávid, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Péter, János testvére Jakab, János, Pál, István és az Úr testvére Jakab, hogy csak néhányat említsünk, akár természetes halált haltak, mint Mózes vagy Ábrahám, akár megölettek vagy lefejezték őket, mint Istvánt, és János testvérét Jakabot. Egy dolog közös bennük, melyet mindegyikük esetében láthatunk, az, hogy ilyen vagy olyan módon üldözésben volt részük, akár heves, akár enyhébb formában.

Jel.20.4 „És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.”

A hívők, akik most megítéltetnek nem fognak újra ítélet elé kerülni olyan dolgokat illetően, amelyben már megítéltettek. Az egész teremtett világ nyög és sóhajtozik a szabadításért. Sóvárog Teremtője után. És lesz majd szabadítás, de nem valamilyen politikai párt, sem a világ fejlődő vagy fejlett régiói által. „Az egész világ várja az Isten fiainak megjelenését.” Ez a szabadulás az első feltámadással és a mi Urunkkal közös ezer éves országlással veszi kezdetét. A Vádolónak, Sátánnak a megkötözésével és ítéletével folytatódik, amelyet a többi halott követ majd, akik életre kelnek az ezer év elteltével. Ezután lesz a végső ítélet, megbékélés és az egész világmindenség helyreállítása.

Jel.20:10 „És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahova a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké. És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.”