2009. június 10., szerda

Gondolatok az imádságról


Sok ember adott már számtalan-féle meghatározást az imádságról, de két dolog mindig megemlítődik azt illetően, hogy mi is egy imádság. Ezek a következők: 1.) segítség kérés: komoly kívánság vagy könyörgés (esedezés, közbenjárás, fohász); és 2.) megvallás, hálaadás és dicsőítés.


Az Istenhez intézett imádság mindig a fenti két kategória valamelyikébe tartozik. Sok hívő ma már nem ismeri az imádság valódi lényegét. Azt kérdezik: „Ha Isten mindent tud, akkor nincs szükség arra, hogy imádkozzunk, hiszen az imádság semmit sem fog megváltoztatni Istenben.” Tisztázzunk néhány dolgot ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. Való igaz, Isten minden tud. De vajon ez azt jelenti, hogy amit Isten tud, annak nem is kell megtörténnie, csak azért mert Ő tudja? Isten tudta, hogyan fog Ábrahám reagálni az Ő utasítására Izsákkal kapcsolatban, de ez nem jelentette azt, hogy Ábrahámnak nem kellett végigcsinálnia a dolgot, és Istennek ne kellett volna közbeavatkoznia végül. Amit Isten előre tudott Ábrahámról, az nyilvánvalóvá lett magának Ábrahámnak a számára is, és a későbbiekben az Istenben való hit nagyszerű példájává vált. Isten azért teremtett bennünket, hogy közösségben legyen velünk, ám egyik teremtményének a tevékenysége következtében bűnbe estünk, és ellenkezni kezdtünk az Ő szerető természetével. Az Istennel való közösségben létének az egyik jellemző megnyilvánulása az imádság, a fentiekben vázolt formák szerint. Isten teremtményeinek jelentős része imádkozik, és teszik ezt helyesen vagy helytelenül, akár egy hamis istenséghez, vagy Magához az egyetlen Igaz Istenhez – a mi Urunk Jézus Krisztus Istenéhez és Atyjához.


Sátánnak, aki egy hamis istenség – egy bukott arkangyal – az egyik meghatározó jellemvonása, hogy vádolja azokat, és igazságtalan imádságot mond azok ellen, akik Istennel járnak és életüket Istenben elrejtve élik. Emiatt mondjuk, hogy Sátán a Vádoló. (Jób 1.6, 2.13, Zak.3.1-3, Jel. 12.10) Namármost, a vádlás lehet pozitív és negatív fogalom is, de úgy tűnik, ebben a mostani korban ez a szó kimondottan negatív felhangot kap. Ha valaki úgy vádol engem gaztettel, hogy valóban el is követtem azt, akkor az illető egyszerűen egy tényt mond ki, amit vagy megbánok vagy elítélnek miatta. Ami igazságtalan, az a hamis vádlás – vagyis olyasmivel vádolni valakit, amit nem követett el. A hamis vádlás célja lehet még valakit a személyében támadni, nem pedig valamiért, amit tett vagy nem tett, illetve bűncselekménnyel megvádolni. Ennek oka lehet egyszerűen a beteges gyűlölet, vagy amikor egy bizonyos faj ellen beszélünk, azt gondolva, hogy a miénk jobb, vagy éppen sokkalta jobb. Milyen gyakran beleesünk ezekbe a hibákba! Hogy megtehessük mindezt, előszöris meg kell rontanunk időnként a 9. és a 10. parancsolatot, ílymódon épp olyan vádolókká téve saját magunkat, mint amilyen Sátán.


2Móz.20.16-17 „Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.”


Volt egy eset, amikor egy testvér vétkezett egy másikkal szemben, és ahelyett, hogy előfogta volna a vétkes testvért, az ügyet a megbántott testvér a pásztornak jelentette, aki aztán eldöntötte, mi legyen. Ez az önjelölt pásztor, a Szellem vezetése híjján, csak rontott a helyzeten különféle bonyodalmak okozásával, így végül a megbántott testvér dühös volt a végkifejlet miatt. Ismerősen hangzik a történet? Az ilyesmi nagyon gyakori a legtöbb olyan gyülekezetben, ahol az önjelölt pásztorokat Isten asszisztenseinek tekintik, sőt netán isteneknek. A nyíltság nincs megengedve a legtöbb ilyen gyülekezetben, melyeket helyesebb lenne vidámparkoknak nevezni. Semmiféle kötelezettségünk nincs semmilyen pásztor felé, ha neheztelés támad két testvér között. Az érintett testvéreknek maguk között kell elrendezniük az ügyet. Ha és amikor nem sikerül egyetértésre jutniuk, akkor lépjenek tovább és hívjanak egy tanút. Ennek a tanúnak nem szükséges a pásztornak lennie. Bármelyik elkötelezett testvér megteszi.


De térjünk vissza fő témánkhoz. Nem szabad a mi testvéreink vagy más emberek hamis vádolóivá lennünk. Hallottam, amikor emberek úgy tettek, mintha imádkoznának, ám csak arról beszéltek végig, hogy mások milyen rossz dolgokat cselekszenek, amelyről azonban nem szóltak előzőleg az illetőnek. Ehelyett imádságban az Úr elé hozták a dolgot. Habár ezt nem nevezném imának, inkább pletykálkodás ez avagy rágalmazás, imádság formájába öntve. A leghelyesebb, ha a neked rosszat tevő emberek megtudják, ha elmondod nekik, hogy mit is tettek. Ezért lettünk felszólítva, hogy „kiragadjunk másokat a tűzből”. Az imádság során közbenjárok valakinek az érdekében, az ő bűnbánata és üdvössége céljából, és nem arról beszélek, hogy milyen rossz dolgokat cselekszik az illető. Nem szabad részt vennünk vádolások hangoztatásában, vagy más emberek bűneiról szóló beszélgetésekben. Különben az Ördöggel együtt részesei leszünk az ő vádolásainak.


A legfontosabb dolog az imádsággal kapcsolatban az, hogy mivel Sátán az Isten trónja előtt vádol bennünket (Jel.12.10), nekünk annál inkább hallatnunk kell a hangunkat hálaadásokban, dicséretekben, az Ő megvallásában, esedezésben és komoly kérésekben. Miért legyen csak Sátán hangja hallható, inkább mintsem a miénk? Neki nincs helye az Isten trónjánál. De bennünket megváltott a Bárány vére, és számunkra elérhető Isten Krisztuson, az Isten Bárányán keresztül. Ha mi közösségben nem küldenénk az imádságainkat Isten elé, hát akad valaki, aki romlott munkáját bevégzi. Az ő vádlásai sokfélék lehetnek. Például azt követelte, hogy YHVH vegye le a kezét Jóbról. Megkapta. YHVH (Angyala) kéri YHVH-t, hogy dorgálja meg Sátánt (Zak.3.1). Biztos forrásból tudom, hogy „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az Ellenségnek, és elfut tőletek.” (Jak.4.7) Az Ellenség körüljár, keresi kit nyelhetne el. Senki sem kötözheti meg, habár bizonyos körökben gyakran imádkoznak ezért. Ez a legjobb esetben is istenkáromlás már önmagában, és időpocsékolás. Egy angyal fogja majd megkötözni a sárkányt, ama régi kígyót, és tömlöcbe veti Krisztus ezeréves földi, Jeruzsálembeli uralkodásának kezdetekor. (Jel.19.1-2) A mi Urunk így szólt Simon Péterhez: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” (Luk.22.31-32) Az Ellenség folyamatosan romboló munkát végez, egészen legelső bűntette óta. Nem szabad neki segédkeznünk ebben. Fel kell emelnünk hangunkat a mi Atyánkhoz és Istenünkhöz, így harcolnunk e korszak sötétségének erői ellen, és minden magasságban való szellemi gonoszság ellen. A Magasságos királyi papságául lettünk felszentelve, Jézus Krisztus főpapsága alatt, a Melkisédek rendje szerint, hogy hálaadásokat, dícséreteket, megvallásokat ajánljunk fel, és közbenjárjunk a mi szolgatársainkért és testvéreinkért, a körülöttünk élő emberekért és felebarátainkért (szomszédainkért). Papok lévén mi vagyunk a világ világossága, és a föld sója. Az a feladatunk, hogy a világ nemzeteinek a mi főpapunk bizonyságtételéről tanítsunk. Mindezeket cselekedve a legkevésbe sem dolgozunk sem Sátánnak, sem együtt Sátánnal, az ő angyalaival és a démonaival, akik a bukott angyalok leszármazottai.


Ha szereted Istent, akkor közösségben szeretnél lenni Vele és az Ő szentjeivel, az Ő népével. Ennek a közösségnek a lényegét ábrázolja a Jelenések könyvének egyik része. Ez pedig a jóillat (vagy tömjén) elfogadása a Mindenható Úr ISTEN által, Jézus Krisztuson keresztül.


Jel.5.8 „És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai.”


Jel.8.3-4 És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala. És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.


Semmi sem lehet megnyugtatóbb, mint az a tudat, hogy a mi imádságaink felmentek Isten színe elé emlékeztetőként. Testvérek, ne restüljön meg a szívünk az imádságban, hangunk felemelésében a mi Istenünkhöz esedezéssel, közbenjárással, hálaadással és dicsőítéssel, Őáltala, aki visszavásárolt és visszahozott bennünket Istenhez a saját vére árán. Legyen hálaadás Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért. Ámen és Ámen.