2009. november 28., szombat

A Név [segítségül] hívása

32/40 Kiszlév 13

Jónéhány évvel ezelőtt egy velem közösségben levő testvérem megfeddett engem, amiért az imádságaim végén néha a „Jézus nevében” kifejezést használtam. Azt mondta, ezt csak az a személy mondhatja ki, aki az összes imádság végén szól és ezzel lezárja az imádkozást. Mostanában elgondolkoztam ezen a dolgon, habár egy másik szempontból. Sokat tépelődtem azon, hogy vajon varázslásként használom-e a nevet, valahogy úgy, mint egy előregyártott pecsétet, amely nélkül az imádságom nem hallgattatna meg. Arra jutottam, hogy korábban valóban így is használtam, nem az Úr iránti bizalomból, hanem csak felhasználva az ő nevét, hogy véghezvigyek valamit vagy eredményt érjek el.


Az 1Mózes 4,26-ban fel van jegyezve a következő: „Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték [segítségül] hívni YHWH nevét.” De mi is az értelme ennek a különleges kijelentésnek? Azt jelentené, hogy ezelőtt az idő előtt soha nem fordult elő YHWH-hoz szóló imádság? Mit is csinált pontosan Kain és Ábel amikor mindketten felajánlást tettek, amely során YHWH Ábelre tekintett, és Kainra nem, és ami miatt Kain meggyilkolta a testvérét (1Móz.4,3-5)? Lehetséges, hogy áldozatadásuk tulajdonképpen YHWH nevének segítségül hívása volt – annak ellenére, hogy a név akkor még nem volt tudtukra adva a Tulajdonosa által (2Móz.6,3). Ezesetben hogyan lehetne YHWH neve [segítségül] hívásának a kezdete Énos ideje? Nem lehetséges az, hogy inkább a név profanizálásáról van itt szó? Ez valószínűbbnek tűnik, méghozzá abban az értelemben, hogy valaki hiábavaló módon szájára veszi és használja a nevet, avagy káromkodás formájában emlegeti. Énos idejében az emberek talán más célokra használták a nevet, ahelyett, hogy a Tulajdonosát imádták volna általa. Esetleg a varázsigéikben is felhasználhatták, az Ellenség befolyása és irányítása alatt; elővarázsolva/megidézve dolgokat a név segítségével. Akármi legyen is a helyzet, ez az írás itt a név egy bizonyos cél érdekében való használatáról szól, akár törvényes módon történik ez, akár nem; akár segítségkérés, akár szentségtörés legyen.


El kell ismernünk, hogy a YHWH név nem volt kijelentve egészen a Mózes második könyvében lejegyzett időpontig. Mindazonáltal Énok könyvében megemlíttetik egy bizonyos Shemyaza – a lázadók egyike – akinek neve azt jelenti „aki látja a nevet”, és aki az eszköze lehetett annak, hogy megismertessék a nevet a lázadás emberi résztvevőivel is. És hogyha a név a helyes csatornákon keresztül még nem volt tudtukra adva, akkor itt valóban helytelen használatról beszélhetünk; ez bizony megszentségtelenítés, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a név hiábavaló szájra vétele (2Móz.20,7). A név hiábavaló emlegetésének kerülése nem egyenlő azzal, hogy egyáltalán ki sem ejtjük attól való félelmünkben, nehogy hiábavalóságra használjuk, ahogyan például az Írásokban sok helyen a YHWH ki lett javítva Adonai-ra a Szoferim által, és így is olvassák és ejtik ki, elkerülendő bármilyen tiszteletlenséget. Ha magyarra akarnánk fordítani, mindkettő „Úr” lenne, mégis van köztük különbség: az Adonai-nak van hétköznapi értelme is, míg a YHWH-nak nincsen. A név hiábavaló emlegetése egy tudatos cselekvés. Vannak, akik esküdöznek a névre, és arra igyekeznek, hogy a név felhasználásával bizonyos dolgokat előidézzenek. Azonban az Őt ismerőknek tisztelettel, méltósággal és fenségben kell megőrizniük és segítségül hívniuk a nevet.


De milyen névre is utalunk itt, és mi van abba belefoglalva? A név a YHWH – annak neve, Aki az Örökkévalóságban lakozik. A név hordozza az Ő hatalmát, aki egyedül Jó, az Egyetlen Igaz Istenét; az Övét, Akit ember még nem látott és nem is láthat – Aki a Láthatatlan, a Bölcs, a Halhatatlan; az Övét, Aki a Tökéletes Világosság, és aki minden szellem és szellemi lény Atyja. Az Írások lapjairól minden kétséget kizáróan megismerhető a YHWH név. És ez az alapja a belőle származó/levezetett névnek is, melyet mi úgy ismerünk: Jézus a Krisztus (Yah’shua Ha-Maschiah) vagy hétköznapi nyelven szólva: YHWH Felkent Szabadítása. Azt jelenti: YHWH karja, amely Megszabadít, avagy A Felkent YHWH a mi Szabadulásunk (a mi Szabadítónk). Minden lény és entitás, akinek felhatalmazása van hordozni a nevet, úgy léphet fel, mintha az a sajátja volna. Annak a tekintélye szerint viselik a nevet, Aki elküldte őket, és a név viselőinek egyike felkenetett társai felett. (Zsolt.45,7).

Hadd mondjam azt, hogy különféle helyzetekben segítségül hívhatjuk a nevet, azonban jó értelemben és nem varázslásként. Bemerítéskor kimondjuk a nevet a keresztséget vevő felett, így jelképezve az Úr halálát és feltámadását, nem pedig olyan módon, mint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” kifejezés alkalmazásakor, mely alapvetően a Névre utal – az egyetlen névre – amely az Atya hatalmát hordozza, a Fiúnak engedelmeskedve, a Szentlélek erejében. A név már azelőtt adott volt, hogy a mi Urunk megszületett. Az Úr úgy beszélt az első tanítványokról, hogy „én megtartám őket a Te nevedben, akiket nékem adtál” (János17.fej.). Ugyanez vonatkozik az imádságra is, melyet a tanítványoknak megtanított: „Legyen szent a Te neved”.


A név, ahogy korábban említettük, az Atya tekintélyével rendelkezik. Ennek semmi köze a Háromság tanához, amelybe némelyeket megkeresztelnek „az Atya Isten, a Fiú Isten, és a szent Szellem Isten nevében”. Ez a formula a legjobb esetben is politeizmust ír le, azonban ez egy másik téma. Az Atya tekintélye sok helyen és alkalommal ábrázolva van. Mindaz, ami Jézus lényege avagy tulajdona, beleértve a nevét is, mind Istentől ered (Ján.5,43. 17,7). Pont ez a jelentése a YHWH névnek (12,13.28). Az Apostolok Cselekedeteiben azt látjuk, hogy a bemerítéskor hivatkozott név egyszerűen és egyértelműen az Isten egyszülött Fiának neve – a Jézus Krisztusé. Erről neveznek bennünket (Ják.2:7). A nevet, melyhez folyamodunk, megkapjuk és hordozzuk is, mivel őbenne új teremtményekké lettünk. Ez az a név, mely minden más név felett való, ahogyan a Filippi levélben feljegyezték (2,5-11).


„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, Istennel való egyenlőséget nem tekintette zsákmánynak, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékozta néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”


Ez így van, és így is lesz. Elővigyázatosnak kell lennünk, nehogy a név miattunk káromoltassék. Jézus neve dicsőítő dalokat és imádást inspirál. Pajzs és bástya az; erős torony melybe az igazak és szentek futhatnak, ahol megmenekülnek és megváltást nyernek. Ez az a név, melyben összegyülekezünk testvéri közösségben és imádatban. Ez az Atyának az a bizonyos neve, melyet a Fiú kijelent nekünk, mint testvéreinek, és közülünk valóként dícséreteket (himnuszokat) énekel (Zsid.2,12-13).

1 megjegyzés:

Tibi írta...

Érdekes és nagyon fontos ez a téma. Másrészt személy szerint ledöbbentett, amit olvastam, az oknál fogva, hogy én eddig kivétel nélkül, minden egyes imám végén Jézus Krisztusra utaltam, mint ember és az Isten közötti közvetítőre, aki által Isten elé fordulhatok, mint bűnös ember. Rögtön hozzáteszem, hogy a legtöbb esetben ezt körülbelül így fogalmaztam meg:

"... HA elfogadható Előtted ezen kérésem/imám/közeledesém/stb akkor kérlek a Te fiad, Jézus Krisztus által hallgasd meg azt..."

Tehát legtöbb esetben szóban is feltételhez kötöttem az imám Jézus általi közvetítését. De ha szóban ez nem is történt meg, akkor -őszintén remélem- hogy legalább a szívemben így gondoltam. A feltétel tehát az, hogy: ha Isten is úgy akarja/helyesnek látja. Ez szerintem kizárja azt, hogy Istent a szent Név kimondása által valamire is kényszerítsem.

Másrészt valóban megfontolandó, hogy szükséges-e minden imát így mondanom. Ezért én értékesnek tartom, amit itt írtál és megosztottad az olvasókkal.

Tibi