A Név [segítségül] hívása

32/40 Kiszlév 13

Jónéhány évvel ezelőtt egy velem közösségben levő testvérem megfeddett engem, amiért az imádságaim végén néha a „Jézus nevében” kifejezést használtam. Azt mondta, ezt csak az a személy mondhatja ki, aki az összes imádság végén szól és ezzel lezárja az imádkozást. Mostanában elgondolkoztam ezen a dolgon, habár egy másik szempontból. Sokat tépelődtem azon, hogy vajon varázslásként használom-e a nevet, valahogy úgy, mint egy előregyártott pecsétet, amely nélkül az imádságom nem hallgattatna meg. Arra jutottam, hogy korábban valóban így is használtam, nem az Úr iránti bizalomból, hanem csak felhasználva az ő nevét, hogy véghezvigyek valamit vagy eredményt érjek el.

Az 1Mózes 4,26-ban fel van jegyezve a következő: „Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték [segítségül] hívni YHWH nevét.” De mi is az értelme ennek a különleges kijelentésnek? Azt jelentené, hogy ezelőtt az idő előtt soha nem fordult elő YHWH-hoz szóló imádság? Mit is csinált pontosan Kain és Ábel amikor mindketten felajánlást tettek, amely során YHWH Ábelre tekintett, és Kainra nem, és ami miatt Kain meggyilkolta a testvérét (1Móz.4,3-5)? Lehetséges, hogy áldozatadásuk tulajdonképpen YHWH nevének segítségül hívása volt – annak ellenére, hogy a név akkor még nem volt tudtukra adva a Tulajdonosa által (2Móz.6,3). Ezesetben hogyan lehetne YHWH neve [segítségül] hívásának a kezdete Énos ideje? Nem lehetséges az, hogy inkább a név profanizálásáról van itt szó? Ez valószínűbbnek tűnik, méghozzá abban az értelemben, hogy valaki hiábavaló módon szájára veszi és használja a nevet, avagy káromkodás formájában emlegeti. Énos idejében az emberek talán más célokra használták a nevet, ahelyett, hogy a Tulajdonosát imádták volna általa. Esetleg a varázsigéikben is felhasználhatták, az Ellenség befolyása és irányítása alatt; elővarázsolva/megidézve dolgokat a név segítségével. Akármi legyen is a helyzet, ez az írás itt a név egy bizonyos cél érdekében való használatáról szól, akár törvényes módon történik ez, akár nem; akár segítségkérés, akár szentségtörés legyen.

El kell ismernünk, hogy a YHWH név nem volt kijelentve egészen a Mózes második könyvében lejegyzett időpontig. Mindazonáltal Énok könyvében megemlíttetik egy bizonyos Shemyaza – a lázadók egyike – akinek neve azt jelenti „aki látja a nevet”, és aki az eszköze lehetett annak, hogy megismertessék a nevet a lázadás emberi résztvevőivel is. És hogyha a név a helyes csatornákon keresztül még nem volt tudtukra adva, akkor itt valóban helytelen használatról beszélhetünk; ez bizony megszentségtelenítés, vagy úgy is mondhatjuk, hogy a név hiábavaló szájra vétele (2Móz.20,7). A név hiábavaló emlegetésének kerülése nem egyenlő azzal, hogy egyáltalán ki sem ejtjük attól való félelmünkben, nehogy hiábavalóságra használjuk, ahogyan például az Írásokban sok helyen a YHWH ki lett javítva Adonai-ra a Szoferim által, és így is olvassák és ejtik ki, elkerülendő bármilyen tiszteletlenséget. Ha magyarra akarnánk fordítani, mindkettő „Úr” lenne, mégis van köztük különbség: az Adonai-nak van hétköznapi értelme is, míg a YHWH-nak nincsen. A név hiábavaló emlegetése egy tudatos cselekvés. Vannak, akik esküdöznek a névre, és arra igyekeznek, hogy a név felhasználásával bizonyos dolgokat előidézzenek. Azonban az Őt ismerőknek tisztelettel, méltósággal és fenségben kell megőrizniük és segítségül hívniuk a nevet.

De milyen névre is utalunk itt, és mi van abba belefoglalva? A név a YHWH – annak neve, Aki az Örökkévalóságban lakozik. A név hordozza az Ő hatalmát, aki egyedül Jó, az Egyetlen Igaz Istenét; az Övét, Akit ember még nem látott és nem is láthat – Aki a Láthatatlan, a Bölcs, a Halhatatlan; az Övét, Aki a Tökéletes Világosság, és aki minden szellem és szellemi lény Atyja. Az Írások lapjairól minden kétséget kizáróan megismerhető a YHWH név. És ez az alapja a belőle származó/levezetett névnek is, melyet mi úgy ismerünk: Jézus a Krisztus (Yah’shua Ha-Maschiah) vagy hétköznapi nyelven szólva: YHWH Felkent Szabadítása. Azt jelenti: YHWH karja, amely Megszabadít, avagy A Felkent YHWH a mi Szabadulásunk (a mi Szabadítónk). Minden lény és entitás, akinek felhatalmazása van hordozni a nevet, úgy léphet fel, mintha az a sajátja volna. Annak a tekintélye szerint viselik a nevet, Aki elküldte őket, és a név viselőinek egyike felkenetett társai felett. (Zsolt.45,7).

Hadd mondjam azt, hogy különféle helyzetekben segítségül hívhatjuk a nevet, azonban jó értelemben és nem varázslásként. Bemerítéskor kimondjuk a nevet a keresztséget vevő felett, így jelképezve az Úr halálát és feltámadását, nem pedig olyan módon, mint „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” kifejezés alkalmazásakor, mely alapvetően a Névre utal – az egyetlen névre – amely az Atya hatalmát hordozza, a Fiúnak engedelmeskedve, a Szentlélek erejében. A név már azelőtt adott volt, hogy a mi Urunk megszületett. Az Úr úgy beszélt az első tanítványokról, hogy „én megtartám őket a Te nevedben, akiket nékem adtál” (János17.fej.). Ugyanez vonatkozik az imádságra is, melyet a tanítványoknak megtanított: „Legyen szent a Te neved”.

A név, ahogy korábban említettük, az Atya tekintélyével rendelkezik. Ennek semmi köze a Háromság tanához, amelybe némelyeket megkeresztelnek „az Atya Isten, a Fiú Isten, és a szent Szellem Isten nevében”. Ez a formula a legjobb esetben is politeizmust ír le, azonban ez egy másik téma. Az Atya tekintélye sok helyen és alkalommal ábrázolva van. Mindaz, ami Jézus lényege avagy tulajdona, beleértve a nevét is, mind Istentől ered (Ján.5,43. 17,7). Pont ez a jelentése a YHWH névnek (12,13.28). Az Apostolok Cselekedeteiben azt látjuk, hogy a bemerítéskor hivatkozott név egyszerűen és egyértelműen az Isten egyszülött Fiának neve – a Jézus Krisztusé. Erről neveznek bennünket (Ják.2:7). A nevet, melyhez folyamodunk, megkapjuk és hordozzuk is, mivel őbenne új teremtményekké lettünk. Ez az a név, mely minden más név felett való, ahogyan a Filippi levélben feljegyezték (2,5-11).

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, Istennel való egyenlőséget nem tekintette zsákmánynak, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékozta néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

Ez így van, és így is lesz. Elővigyázatosnak kell lennünk, nehogy a név miattunk káromoltassék. Jézus neve dicsőítő dalokat és imádást inspirál. Pajzs és bástya az; erős torony melybe az igazak és szentek futhatnak, ahol megmenekülnek és megváltást nyernek. Ez az a név, melyben összegyülekezünk testvéri közösségben és imádatban. Ez az Atyának az a bizonyos neve, melyet a Fiú kijelent nekünk, mint testvéreinek, és közülünk valóként dícséreteket (himnuszokat) énekel (Zsid.2,12-13).

Az „imádás” kifejezés értelmezése

32/40 Hesván 28

Az Írásokban leggyakrabban „imádás”-nak fordított szó egyike a legkevésbé jól értett kifejezéseknek, köszönhetően a mi nyugatias gondolkodásmódunknak, mely csaknem teljesen letiltotta ennek a kifejezésnek a használatát. Valójában ez a szó a héberben vagy az arámi nyelvben a következő fogalmak bármelyikét jelentheti, a Strong (szótár) szerint:

lenyomni, azaz leborulni (különösen visszaható igeként, uralkodó vagy Isten iránti hódolatból): meghajtani (magát), meghajolni, (földre) esni, alázatosan könyörögni, fejet hajtani, hódolni, meggörnyedni, imádni.

A görög nyelvben szintén különféle jelentéseket mutat ki a Strong:

A G4314-ből, és valószínűleg a G2965-ből (jelentése csókolni, ahogyan a kutya nyalja a gazdája kezét) származva: hízelegni vagy meggörnyedni vki előtt, azaz (szó szerint vagy jelképesen) leborulni hódolatból (hódolni, rajongani vkiért): imádat

Gondolom sokan láttak már közülünk arab, afrikai és japán embereket, ahogy üdvözlik egymást. Az üdvözlésének ez a módja a másik felé irányuló kölcsönös megbecsülés, tisztelet jele. Néhány afrikai nép (vagy talán mindegyik) körében a fiúgyermekek és a férfiak szinte teljesen a földhöz lapulva, leborulva üdvözlik a szüleiket és az időseket, a lányok és asszonyok pedig térdet hajtanak, vagy éppenséggel letérdelnek ugyanekkor; és arra emlékszünk-e, ahogyan Saddam Hussein alattvalói a palotáiban hódoltak őelőtte?; vagy vegyük szemügyre a kézcsókokat melyek annak a római püspöknek a jobb kezét vagy gyűrűjét illetik, akit Pápának neveznek!; figyeljük meg az ismételt meghajlásokat a japánok esetében, melyekkel köszöntik egymást; és végül nézzük, hogyan borulnak le, hajlonganak az utcai kéregetők azért, hogy könyörületünket (segítségünket) elnyerjék valamely szükségük megoldása érdekében. Mindezek jó példák arra, amit a Biblia nyelvezete imádásnak nevezne, és valójában azok is.

Könnyű elfogadni az imádás tényét Istennel kapcsolatos esetekben, de annál kevésbé emberekkel kapcsolatban, legalábbis a nyugati világ nagy részében ez így van. Vajon ez abból ered, hogy egyenlő jogaink vannak emberként, vagy tudatlanságból, vagy a vacakul kialakított demokratikus rendszer jellegzetességeiből?

Lássuk most az imádást emberekkel és / vagy angyalokkal kapcsolatban az alábbi versekben.

1Móz.18.2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú (halandó) áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

Nem fogunk most abba belemenni, hogy kik is ezek a halandók, elég csak annyit mondanunk, hogy hírvivők, akik YHVH megbízásából lettek elküldve, és ami azt illeti, hordozták is azt a nevet, mert üzenetükben megvan annak a névnek a tekintélye és ereje. Mivel mennyei (angyali) lények voltak, hogyan jelenhettek meg Ábrahám előtt emberi formában, olyannyira, hogy még ettek is a család által készített ételből? Ez egy olyan kérdés, amely sokakat izgatott, akik még az 1Móz.6.1-4-ben lejegyzett angyali berontás jelentését sem értik, ahogyan a Hippo-beli Augustinus is próbálta kimagyarázni a nyilvánvalót.

E három halandó (az alábbiakban találjuk angyalként, azaz üzenetközvetítőként való említésüket) között volt az a kettő, akik Szodoma kapujánál megjelentek, ahol Lót üldögélt. Ez a vers megmutatja, felfedi, mi is valójában az imádás. Nem más, mint arcra esni, földre borulni (valaki előtt). Nem olyan, mint a mi nyugatias (köszöntési) metódusunk – amit belénk neveltek – amely közvetlenül, szemtől szembe történik. Amiről itt szó van, az inkább egy Istentől származó tiszteletadás. Olyan, mint meghajtani a nyakat, hogy így mondjam.

1Móz.19.1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

1Móz.23.7-12 És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, [még] a Khéth fiai előtt is. És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt. Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl. Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván: Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat. És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.

Eszt.3.2 És a király minden szolgái, a kik a király kapujában valának, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt; mert úgy parancsolta meg nékik a király; de Márdokeus nem hajtott térdet és nem borult le.

Eszt.3.5 És látván Hámán, hogy Márdokeus térdet nem hajt és nem borul le előtte, megtelék Hámán haraggal.

Ez a vers pontosan ugyanazt az elgondolást hordozza, mint amit Ábrahám és Lót fentebbi eseteiben láthattunk. Hámánnak a királytól származó tekintélye volt az emberek előtt, ami által imádniuk kellett őt. És ott volt ez az ember, aki megtagadta az imádást, mert ez a gyakorlat nem Isten által volt elrendelve. Hámán emiatt lett dühös. Azt fejezi ki ez a mondat, hogy Mordekáj ellenállt annak, hogy megadja azt a tiszteletet Hámán felé, amire az vágyott. Ez egy fordított példa arra, amiről az eddigiekben beszéltünk.

Zsolt.45.12 Szépségedet a király kivánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!

Miután a megváltás Krisztus által vált lehetővé számunkra, könnyen úgy járhatunk, hogy mindent, amit látunk és olvasunk, egyedül a Messiásra vonatkoztatunk. Az bizonyos, hogy az Írások róla tesznek bizonyságot, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének egyes dolgok másokra is alkalmazhatóak, Krisztus (elő)képeként. Ő a Dávid fia, íly módon a valóság benne öltött testet, de Dávid is ugyanazzal a típusú manifesztációval rendelkezett. A fenti zsoltárban megjelenített kapcsolat nem más, mint a király és felesége, a hercegnő (Sion leánya) közötti szerelem, amely ugyanaz, mint Krisztus és az egyház viszonya, és lényegileg megegyezik mai korunkban a férj és feleség kapcsolatával. Ez a zsoltár legelsősorban Dávidra vonatkozott, amíg élt. Ő az ura (feje) Sion ama leányának, pont mint az Isten által rendelt hierarchiában, az 1Kor.11.3 szerint: „Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.”

Isten--->Krisztus--->férj--->feleség

Józs.5.13-14. Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál vala, felemelé az ő szemeit, és látá, hogy íme egy férfiú áll vala előtte meztelen karddal kezében. És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arczczal, és meghajtá magát [imádást tett], és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának?

Egyáltalán nem számít, hogy a fent említett lény ember vagy angyal volt-e. Ami lényeges, az Józsué helyes felfogása a helyzetről, miszerint valaki nálánál hatalmasabb áll előtte. Feltette a kérdéseit, és megkapta rájuk az igaz válaszokat. Mitől borult arcra YHVH seregeinek vezére (kapitánya) avagy fejedelme előtt? Netán mert a parancsnok YHVH felhatalmazását hordozza és az Ő nevében cselekszik? Vagy talán mert Shaddai Isten megbízását teljesíti? Még Bálám a Hitehagyó is megtanulta (mivel rákényszerült), mi is az imádás.

4Móz.22.31 És megnyitá YHVH a Bálám szemeit, és látá YHVH angyalát (küldöttjét), a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá (fejét és) magát és arczra borula (a földre).

Dán.2.46 Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki.

Az olyan emberek, akik hitünket próbálják aláásni azt mondanák, hogy ez nem lehetséges. Igazából a dolog mögötti elgondolást kellene megérteniük. Isten az, aki felmagasztalta Dánielt, és amikor Nabukodonozor látta Isten (héber: Eloah) hatalmas tetteit Dániel sorsán keresztül, arra a következtetésre jutott, hogy ez az Istenek Istene. Ő a Legmagasabb Isten, a Magasztos. Ilyen körülmények között Isten azt cselekszi, hogy az ember ellenségei békében legyenek vele, legalábbis egy ideig. És habár ez nem egy életreszóló dolog, de bizony megtörténik. Pál beszél olyan testvérekről, akik Istent dicsőítették őbenne. Ilyen esetek gyakran előfordulnak a mi urunk Jézus Krisztus evangéliumában is.

Vannak olyan helyek, ahol Isten ígéreteiről olvashatunk, melyek az Ő hűséges szolgáinak szólnak azt illetően, hogy azok ellenségei leborulnak majd és imádják őket. Isten ezen a módon számtalanszor kinyilatkoztatja dicsőségét, hogy megmutassa erejét és hatalmát. Ő a szent, boldog és áldott Isten. József életében is megcselekedte ezt, miután álomban ígéretet tett neki erre, még apja és testvérei kemény elutasítása ellenére is. Isten azért teszi ezt, hogy szeretett népe “látványosságá“ legyen. Még a Jelenések könyve is, melyet Isten Jézus Krisztusnak átadott, hasonló dolgokról beszél (1.1). Eszerint mindannyian ugyanazt fogják szólni: “Eljöttünk, mert láttuk az Egy és Egyedüli Istent, a Világosságot bennetek. Elismerjük, hogy az Isten, Akit ti szolgáltok, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak Istene. Dicsőség az Ő nevének most és minden időben. Ámen“

1Móz.37.10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálá őt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?

Ésa.49.23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.

Ésa.60.14 És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.

Jel.3.9 Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.

Kezdjük tehát látni, hogy az imádás előszöris a másik iránti tisztelet és hódolat jele. Másodszor látjuk mostmár, hogy emberi és angyali lényeken keresztül azt is kifejezhetjük vele, hogy Isten méltó az imádásra. Ez csak azért történhet így, mert Isten megszenteli ezt a dolgot. Isten fiai lévén, akárcsak az Úr Jézus és az angyali seregek, az Atya a mi imádatunkra méltó, és mindig figyelmeztetnünk is kell egymást a kiáltással: HalleluYah! Dícsérjétek YAH-t! Dícsérjétek az URAT! A Zsoltárok könyvében százával találunk imádásra szólító sorokat. Teljes valónkkal imádnunk kell Őt, mert Ő jó, és az Ő kegyelme örökké tart. A Mindenható ÚR Isten a célja minden imádásnak. Az egész univerzum – a mennyek, a föld, a csillagok, a hold, a nap, a vizek, a mélységek, a hegyek, stb. – az Ő dícséretétől és imádásától hangos. Az egek hírdetik avagy beszélik az Ő dicsőségét különféle megszólalásokkal, melyek meghaladnak minden emberi beszédet. (Zsolt.19.)

Zsolt. 95.6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az YHVH előtt, a mi alkotónk előtt!

Zsolt. 132.7 Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!

Zsolt.22.28 Megemlékeznek és megtérnek YHVH-hoz a föld minden határai, és (imádja) leborul Őelőtte a pogányok minden nemzetsége.

Zsolt.86.9 Eljőnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak előtted, O YHVH, és dicsőítik a te nevedet.

Jel.7.11 Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent.

Most pedig elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy hogyan viszonyul az imádás a mi Urunk Jézus Krisztushoz. Láttuk annak néhány megnyilvánulását az Ő megtestesülése előttről (I.Móz.18, Józs.5, stb.) de a következőkben megtestesülésének időszakát és az azt követő eseteket vizsgáljuk. Földi életében olyan módon látjuk őt imádat tárgyává válni, ahogyan a fentiekben ismertettük, vagyis olyasvalakiként, aki Isten megbízásából van elküldve, hogy emberi formát vegyen fel, hogy meghaljon a fán és ezáltal visszabékítsen bennünket Istenhez. Az által imádták, hogy felismerték Isten hatalmas munkálkodását benne. Prófétaként? Nem, többnek tartották, mint egy prófétát. Isten fiaként imádták, az egyetlen megtestesültként, az egyszülött Istenként. (Ján.1.18)

A nem túl híres Mózes énekében, aki Isten szolgája volt, és a Bárány énekében (5Móz.31.14-32,44, Jel.15.3) valami nagyon érdekeset láthatunk:

5Móz.32.43 Örvendezzetek, Ő egek Ővele együtt, és imádjátok Őt, Elohim minden angyalai! Ujjongjatok ti nemzetek, az Ő népével! Mert Ő megtorolja az Ő szolgáinak vérét, bosszút áll az Ő ellenségein, földjének és

népének megbocsát!

Láthatjuk Mózes énekének utolsó soraiban, hogy a mennyek is fel vannak szólítva a vele együtt való örvendezésre, és Istennek minden hírvivője arra, hogy imádja őt. A Héberekhez írt levélben így szól annak szerzője “Mikor pedig ismét bevezeti az ő (Isten) elsőszülöttét a lakott földre, így szól: Imádják őt az Istennek minden angyalai!“ (1.6) A Messiás imádása közvetlenül Isten fennhatósága alatt van a következők alapján: 1) ő van elrendelve a megváltónak, és 2) engedelmes és hűséges volt az Atyához minden dolgában minden időkben. Ha van bárki, aki megérdemli tiszteletünket és engedelmes-ségünket, az nem lehet más, csak ő. Így tehát amikor először megjelent emberi formában, rajta keresztül, az ő tanításain, beszédein, tettein és csodás erején keresztül az Atya kapott dicsőítést és imádást. És amikor újra eljön a világba, Isten összes hírvivői imádni fogják őt. Látjuk majd az Atya hatalmát őbenne, és mindenki, aki ezt látja majd, az Atyának ad dicsőséget, Krisztuson keresztül.

Azt is könnyű belátni, hogy amikor Jézus megszületett, Heródes féltékeny lett, ahogyan korábban Hámánnál láttuk, és csalással majdnem rávette a bölcseket, hogy elárulják neki, hol található. Ez a Heródes király nem tudott más személyt királyként elképzelni. Sok gyermeket megölt az Úr iránti féltékenysége miatt.

Mát.2.2-11 Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy (imádjuk) tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és (imádjam) tisztességet tegyek néki. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, (imádták) tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

Ahogyan már rámutattunk, létezik egy Istentől elrendelt, “természetes“ rendje a tiszteletadásnak, melyre példa az 5. parancsolat. A családon belül pedig a férj a feje a feleségnek. Ez nem jelenti azt, hogy a férjnek ne kéne szeretni és tisztelni a feleségét. Krisztus a feje minden férjnek, és Isten a feje a Krisztusnak. Így tehát tárgyilagosan szemlélve a dolgot, Krisztust Isten fiaként kell imádni. Ugyanígy igaz ez a feltámadása utánra is.

Mát.28.9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és (imádták) leborulának előtte.

Mát.28.17 És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.

Mindezek ellenére az Úr Jézust nem szabad összekeverni a Mindenható Úr Istennel. Ennek ténye nem is lehetne világosabban megfogalmazva, mint ahogy az alábbi versekben olvashatjuk. Jézus megszentel bennünket mialatt vele járunk. Ugyanakkor a megszentelő és mi, a megszenteltek egy és ugyanazon Eredettel rendelkezünk. Ugyanattól az Atyától származunk, a világosság Atyjától. Ennek okáért a mi Urunk megismerteti velünk a Atya nevét. Ez a mi megtapasztalásunk a megszentelődés folyamatában. Része a szentségben való növekedésünknek. Közöttünk állva, mint egy közülünk, a Fiú dícséreteket (himnuszokat) énekel az Atyának. Valóban azt kell mondanunk, hogy a mi Urunk Jézusnak is van Istene és Atyja. Ő egy Isten, aki imádja a Mindenható Istent. Így tehát ő egy alárendelt Isten, és a Mindenható Isten a legvégső célja mindannyiunk imádatának, Jézust is beleértve. Jézus számunkra a fej, Isten gyülekezetének feje.

Zsid.2.11-13 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked. És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott..

Az Ellenség birodalmában a dolgok nagyon hasonlóan működnek, mint a világosság királyi uralmában, mivel az Ördög is átváltoztatja magát a világosság angyalává. Ez persze csak utánzat, ahogyan a következő versben is láthatjuk, ahol a Sárkány hatalmat ad a fenevadnak, és az emberek mindkettőt imádják. Ne feledjük, hogy a Sárkány rabolt hatalmat használ, amely eredetileg Istené. Ő egy lázadó és mindenki, aki követi őt, lázadóvá válik. Az ellen az Isten ellen lázadnak, akinek Jézus a Krisztus engedelmeskedik. És mindazok, akik most vagy a jövőben imádják az Ördögöt, és mindenki aki hozzá tartozik, bizonyosan megkapják majd azt a jutalmat, hogy felismerhetik saját elveszett voltukat, mivel az Ellenség mindig is félrevezette őket.

Jel.13.4 És imádák a sárkányt, a ki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?

Jel.16.2 Elméne azért az első, és kitölté az ő poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.

Adjuk meg annak, akinek jár, a tiszteletet, megbecsülést és leborulást olyan módon, ami nem ellenkezik azzal az igazsággal, amely minden szellemek Istenétől származik. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy Isten egy bizonyos módját rendelte el a tiszteletadásnak a családon, közösségeken és a társadalom egészén belül. Minden tisztelettételnek a Mindenható Úr Istenre kell mutatnia, aki a végső és egyetlen célja a mi imádásunknak, és az Úr Jézusénak. Így bármit cselekszünk a szüleinkkel, barátainkkal, szomszédunkkal, társunkkal, tanárunkkal, főnökünkkel, kormányzónkkal, bíráinkkal és királyunkkal, tetteinknek tükrözniük kell Isten parancsolatait, hogy Ő megdicsőíttessen a mi életünkben.

Jel.14.7 Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.

Jel.19.4 És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, a ki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Hallelujah!

Mózes Éneke (V. Móz. 32)

32/40 Tisri 13

Átdolgozta: Takács István Plámen

Halljátok, egek! amiket szólok és

Hallja a föld! számnak ékes beszédeit

Csepegjen tanításom, mint az eső!

Hulljon mint harmat beszédem,

mint langyos zápor a sarjadó fűre,

a záporeső a lankadt gyepre!

YaHVeH nevét hirdetem!

adjatok dicsőséget Istenünknek!

A Kősziklának!

kinek tettei tökéletesek,

mert igazság minden útja,

a hűség Istene,

nincs benne törvényszegés,

igaz és egyenes Ő

Vétkeztek ellene,

kik nem fiai többé

undokságok által a maguk gyalázatára,

gonosz és elvetemült nemzedék!

Hát ezzel fizettek JaHVénak,

te ostoba és balga nép?

avagy nem Atyád-é, aki szerzett?

Ő alkotott és tett erőssé téged!

Emlékezzél meg a régi időkről,

gondolj csak át minden nemzedéket,

Kérdezd meg atyádat, és megjelenti

véneidet, és elmondják neked!

Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek,

mikor szétválasztotta az embernek fiait,

megszabta a népek határait,

Isten fiainak száma szerint

s YaHVeH osztályrésze lett az ő népe

Jákób néki sorssal jutott öröksége

A pusztának földjén találta őt

a kietlenségnek üvöltő vadonjában

felkarolta, gondja volt rá,

óvta, mint a szeme fényét

Mint a fészkéről felrebbenő sas,

amely fészkét védi, lebeg a fiókái felett,

kiterjesztett szárnyára veszi,

evezőtollán hordozza őket

Egymaga vezette őt JaHVeH

s nem volt vele idegen nemzetségnek Istene.

Magas földre helyezte őt

hogy egye a mezőknek gyümölcsét

és a kősziklából is mézet szopatott vele

és olajat a kovaszirtből

Tehenek vaját, juhok tejét a bárányok zsírjával,

básáni kosokat és bakkecskéket

a búzaliszt legjavával etted,

és a szőlő vérét, a színbort ittad

Meghízott Jesúrún ("Egyenes"), kirúgott a hámból

meghíztál, kövér, hájas lettél!

és elvetette Eloah-t, alkotóját,

elhagyta szabadító Kőszikláját

Féltésre ingerelték idegen [istenek]kel,

és utálatosságokkal haragra lobbantották

szellemeknek áldoztak, nem Eloahnak,

isteneknek, akiket nem ismertek,

újaknak, kik nemrég jöttek,

akiket az atyák még nem féltek

a Kőszikládat, aki szült elhagytad

és elfelejtetted Istent, aki világra hozott

Látta ezt JaHu

és megutálta bosszúságában

fiait s leányait,

kimondta, hogy elveti őket.

Így szólt: Elrejtem előlük arcomat,

Hadd lám, mi lesz a végük?

mert elforgató nemzedék ez,

fiak akikben hűség nincsen

Azzal ingereltek ők, ami nem isten,

hiábavalóságaikkal bosszantottak engem;

én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem nép

bolond nép által bosszantom őket

Tűz lobban fel haragomban

és leég a Sír fenekéig,

elpusztítja a földet és termését,

és lángba borítja a hegyek alapjait

Elhalmozom őket bajokkal

nyilaimat rájuk fogyasztom

mikor éhségtől aszottak, láztól forrók,

és halálos járványtól sorvadtak lesznek

Ellenük küldöm a fenevadak fogát

a porban csúszók mérgével együtt

Kint fegyver gyilkol,

az otthonokban rettegés,

ifjat és leányt,

csecsemőt és aggastyánt

Azt mondom: Elfúvom őket,

kiírom emléküket a halandók közül

de tartok az ellenség gőgjétől,

hogy félreértik és azt mondják:

A mi hatalmas kezünk

és nem JaHVeH tette mindezt

Mily tanács nélkül való nép ez!

és nincs bennük értelem

Ha eszesek volnának,

megértenék ezt,

fontolóra vennék sorsukat:

Hogy üldözhet ezret egy,

és hogyan futamíthat meg kettő tízezret?

ha nem úgy, hogy Sziklájuk odaadta,

JaHu kiszolgáltatta őket

Mert az ő sziklájuk nem olyan,

mint a mi Kősziklánk,

ezt ellenségeink is tanúsíthatják

Szőlőtövük Szodoma szőlőtövéről való,

szőlővesszejük meg Gomora kertjéből,

szőlőfürtjeik mérges fürtök,

szemei igen keserűek

Boruk sárkányok mérge,

viperáknak kegyetlen epéje

Nincsen-é ez elrejtve nálam,

elpecsételve kincseim között?

Enyém a megtorlás és a visszafizetés

abban az időben, mikor majd meginog lábuk,

mert közel van veszedelmük napja

és az idők sietve elérkeznek

mert YaHVeH megítéli népét,

és megkönyörül szolgáin,

ha látja hogy fogytán erejük,

s védett és védtelen oda van

s így szól: Hova lettek isteneik?

A szikla amelyben bizakodtak?

Akik megették áldozataik zsírját,

és megitták italáldozatuk borát:

Kelljenek föl és segítsenek nektek

és oltalmazzanak titeket!

Lássátok, hogy én,

Én vagyok AZ!

és nincs más isten mellettem,

ölök és életre keltek,

sebesítek és gyógyítok,

és nincs aki kiszabadíthat kezemből

mert az égre emelem kezem

s mondom: Élek mindörökké!

Ha kiélezem fényes kardom,

érvényt szerzek a jognak,

bosszút állok ellenségeimen,

s megfizetek gyűlölőimnek

Nyilam vérrel részegítem,

és kardom hússal lakik jól:

elesettek és foglyok vérével,

az ellenség vezéreinek fejéről

Ti egek, ujjongjatok,

Istennek fiai, imádjátok!

Ti népek, ujjongjatok népével,

Istennek küldöttei, magasztaljátok hatalmát!

Mert megtorolja szolgáinak vérét,

Hasonlóval fizet ellenségeinek.

Bosszút áll gyűlölőin,

Népének földjét megtisztítja a bűntől

(és engesztelést ad az Ő népe földének).

A kipróbáltak

32/40 Tisri 3.

Manapság sok hiábavaló beszéd hangzik el keresztény körökben a Keresztények minősítését illetően. Jónéhány évvel ezelőtt egy keresztény szervezet presbitere meghalt. Halála előtt alaposan összeveszett a Főpásztorral. Emlékeztetnék mindenkit, hogy ebben az esetben a Főpásztor nem a mi Urunk Jézus Krisztusra utal, hanem annak a szervezetnek a vezetőjére, ahová ez az ember tartozott. Úgy szól a történet, hogy ez a pásztor fizetett azért, hogy a presbitert “Isten“ úgynevezett “nagy emberei“-hez elvigyék szerte a világon. Egyikük sem rendelkezett olyan hatalommal, amely meggyógyította volna. Ezek után a presbiter meghalt.

A pásztor pedig elkezdett arról beszélni, hogy mennyire nem az Úrral járt az az ember, amíg élt. Célzásokat tett arra, hogy ő hogyan próbálta helyrehozatni vele az útjait, és rávenni, hogy legyen a megfelelő kapcsolatban az Úrral, vagy valami ilyesmi. Majdnem mindenki, akit akkoriban ismertem abból a közösségből, egyetértett a pásztorral, és visszhangozták amiket mondott, nem törődve vele, hogy igaz vagy sem. Ha feltételezzük, hogy ez a pásztor valóban azt mondta, amit a beszámolók szerint mondott, akkor feltehetjük a kérdést, hogy vajon ez-e a helyes hozzáállás. Megfelel-e ez Krisztus gondolkodásmódjának? A későbbiekben abban a szervezetben elfogadott tanítás lett, hogy ha te, mint keresztény, beteg vagy, ha bármiféle nyavajában szenvedsz, az annak az eredménye, hogy nem jársz az Úrral. De hogyan is kéne viszonyulnunk ehhez az őrültséghez?

Jakab 5,11 “Íme, boldognak mondjuk azokat, akik állhatatosok voltak. Jób állhatatosságáról hallottatok, az Úrnak végét láttátok, mert nagy irgalmú és könyörülő az Úr.“

Bizonyára láttál már olyan keresztényeket magad körül, akik akár fizikailag, akár szellemileg, vagy akár mindkét módon szenvedtek, és bizonyos esetekben nem találtak semmilyen magyarázatot az állapotukra. Ahogyan te sem. Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy számtalan oka lehet egy keresztény megpróbálásának. És bármi legyen is a konkrét eset, az, aki a próbát kiállja megigazíttatik; íly módon boldog[nak mondatik]. Nem létezik sem olyasmi, hogy valaki kizárólag jót tapasztal, sem olyan, hogy egész életében próbákat kell elviselnie, hanem inkább olyan ez, mint magaslatokon és mélységeken átkelni, hegyeken sétálni, és néha a völgyben járni. Azok számára, akik már megtapasztalták mindkettőt, nem szükséges részleteznem az ott uralkodó “légköri viszonyokat“. “A hegyekben és a völgyekben, a szárazon és a tengeren, az Úr az osztályrésze…“ az Ő szeretteinek, ahogy a dal is mondja. Ne tévelyegjünk tehát, bizonyosan lesznek próbák. Krisztus követőiként ez egyike a nekünk szóló igéreteknek. És hogyha a te életedben nincsenek próbák, akkor nem szolgálhatok jó hírekkel a számodra. Egyszerűen nem a Felkenthez méltóan jársz. De miért történnek a próbák?

Jó dolog, hogy vannak próbák, mert így megismerhetjük saját szívünk mélységeit. Mondhatnád, hogy Isten jól tudja, hogyan fogunk reagálni a próbákra, akkor miért engedi mégis, hogy megtörténjenek? Azt akarod ezzel mondani, hogy amit Isten előre ismer, annak nem szükséges fizikailag létrejönnie? Miért, máskülönben hogyan válna számodra is nyilvánvalóvá? Hogyan ismernéd meg a szíved mélységeit? Épp az ilyen körülmények között leszel képes meglátni, hogy mekkora a szereteted az Úr felé, vagy hogy mennyire vagy esetleg lemaradva. A próbák olyanná válhatnak számunkra, mint “kézírás a falon“, amely azt mondja “Megmérettél, és könnyűnek találtattál“. Még egy ilyen kijelentés után is, az igaz talpraáll, lerázza magáról a port, bűnbánatot tart, és tovább halad a Felkent Úr dicsőségében. Egy ilyen helyzetben a hívő megtanulja, hogy ne a “hústest erejében“ bízzon.

Vannak olyan csírák a lelkünkben, amelyektől meg kell tisztulnunk. Ezek sokféle formában létezhetnek. Lehetnek valami olyasmi, amit kívánunk és ami után nagyon vágyakozunk mélyen a bensőnkben. Lehet, hogy szubjektív értelemben hatalmasabbak (számunkra), mint Isten, és mi nem is tudunk róla. Így aztán bálványokká, faragott képekké válnak. És nem tudva, hogy mi lakozik a lelkünkben, még hűséges megvallást is tehetünk Jézus nevéről, nem azért, mintha hamisak lennénk, hanem mert nem tartjuk teljesen hatalmunkban az életünk irányítását. Isten megengedi, hogy ezek a dolgok felszínre kerüljenek, hogy legyen némi belátásunk, és leboruljunk Őelőtte a Krisztus nevében.

Ábrahám megpróbáltatott és nem esett el. Kiállta a próbát, és megjutalmaztatott ezért. Jób is megpróbáltatott. Az övé nagyon súlyos próba volt, és mi sokat tanulhatunk mindabból, amit ki kellett állnia. Jób Istennel járt. Feddhetetlen és igaz volt, Istent félte és a gonoszt kerülte. Sátán, az Ellenség, úgy tűnik kiválasztotta Jóbot. Miért? Egyszerűen és egyenesen, mert igaz volt. Jób feddhetetlensége miatt Sátán kikérte őt, hogy megpróbáltassék. Sátán megkapta amit akart. Jób megpróbáltatott. És nem csak Jób szenvedte meg a próbát. A tulajdona, vagyona tönkrement, gyermekei meghaltak, a jószágai is elpusztultak. Mindene, amije csak volt, elveszett jóformán egy szempillantás alatt. Mindez pedig egyetlen igaz ember miatt történt. Tehát ha azt látod, hogy valaki meghalt vagy valami elpusztult, az nem feltétlenül a bűn miatt van, épp ellenkezőleg. Amikor emberek meghalnak, vagy dolgok elpusztulnak, hajlamosak vagyunk úgy zúgolódni, akár az ateisták, akik Isten teszik felelőssé minden csapásért – azt az Istent, aki véleményük szerint nem is létezik. És ez itt a lényeg. Nem tudhatod, miért történnek bizonyos dolgok úgy ahogy történnek, hacsak nincs róla kijelentésed. Minden válasz az Úré, és Ő nem tartozik neked semmiféle magyarázattal. Te gondolhatod úgy, hogy igen, de nem állíthatod Őt ítélőszék elé. Nem vagy sem a tanácsadója sem jogtanácsosa.

A modern kereszténység legnagyobb része Isten átkának értelmezné a Jóbbal történteket. Valójában azt mondanák, hogy Jób azért szenvedett, mert nem járt Istennel és bűnben élt. Azonban nincs bizonyíték arra, hogy Jób bűnben élt volna. Ellenkezőleg, fel van jegyezve róla, hogy Isten-félő ember volt, aki kerülte a gonoszságot. A modern kereszténység – a pusztulás útjára lépve – el sem tudja képzelni, hogyan élhetne át valaki, aki Istennel jár, ilyen nehéz időket. A helyzet az, hogy a modern kereszténység a saját képére formálja istenségét. A modern kereszténység olyan istent keres, akit irányíthat, aki gombnyomásra megteszi, amit kérnek tőle, Krisztus mágikus nevében. Kifutófiút próbálnak csinálni Istenből és az Ő Felkentjéből.
Amikor te, Krisztus követőjeként ilyen próbákat állsz ki - Sátán kikérése miatt, mivel Isten igaz embere vagy - mindazok a dolgok, amiket birtokolsz, amikért talán évekig dolgoztál, kártyavárként omlanak össze. Emlékezz, hogy semmit sem hozol magaddal erre a világra – még a gyermekeidet sem – és halálodkor semmit sem viszel magaddal. Mezítelenül jöttél, és úgy is távozol. A próbák során törekedj arra, hogy egyre jobban tisztulj, és légy békességben az Atya Eloah-val.

Arról is van feljegyzésünk, hogy Sátán kikérte az Úr első tanítványait.
Luk.22,31 “Simon, Simon, lám a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne hagyjon a hited. Amikor megtérsz, erősíted majd meg testvéreidet.“

Jób esetében, és itt Péter esetében is világosan látható, hogy Sátán végezte a maga vádoló munkáját. Ő a testvérek Vádolója. Kikér, követel, közbenjár Isten előtt nappal és éjjel, hogy elkapjon téged, az igazat (Jel.12,10), de a mi Főpapunk, Jézus közbenjár miértünk. És mivel a mi Urunk Főpap, mi magunk papok vagyunk. Mi is imádkozunk és közbenjárunk. Nem szabad hagynunk, hogy a mi Ellenségünk hangja hallatszódjon, hanem inkább a miénk.
Összefoglalásképpen: a próbák amiatt történnek, amik vagyunk, akár a bennünk levő bűnök által, vagy azért mert az Úr megváltottjai vagyunk, Isten igazai Krisztus Jézusban. Meggyőződésem, hogy mindkettő igaz. Állj szilárdan az Úrban, és viselj el bármit, ami csak vár rád egészen a végig, hogy beléphess az Ő nyugalmába.

Jakab 1,12 “Boldog az az ember, aki állhatatos a próbákban, mert ha kipróbálttá lett, elnyeri az élet koszorúját, melyet [Isten] az Őt szeretőknek ígért meg.“

A Kegyelmes és Könyörületes Allah nevében

32/40 Áv 22

Nemrég hallottam egy tanítást – egy barátom CD-jén, aki sok év után meglátogatott – egy népszerű karizmatikus keresztény társaság pásztor-tanítójának (nem emlékszem mi volt a pontos titulusa) előadásában. Be kell ismernem, voltak bizonyos részek, amikkel kapcsolatban igazat adok neki. És akadt néhány, ahol szerintem tévedett. Az alábbiakban ezek közül szeretnék egy életbevágóan fontos részletről szólni röviden.

A fenti cím azt sugallhatta, hogy ez az írás az iszlám vallásról fog szólni. Azonban épp ellenkezőleg, egy olyan tényről van szó, amelynek fontosságáról teljesen megfeledkeztek a modern, hellenisztikus kereszténység körében. Magáról az Allah névről van szó. A fent említett előadó szónoklatában nagyon igazságtalanul bánt a névvel. Még azt is elferdíti, amit nem is ismer, és egy kirohanás során vádaskodik ellene. És én némileg értem is az előfeltételezést, amelyből kiindul. Valószínűleg ezt tanították neki gyermekkora óta.

Az bizonyos, hogy az Allah név nagy zavart kelt sok napjainkban élő keresztényben, aminek elsősorban az az oka, hogy hiányzik az alapvető háttérismeret a megértéséhez. A második probléma, hogy az Allah nevet nem lehet elválasztani az iszlám hittől. És ez így is van rendjén. Harmadszor, a nyugati politikai világképünk - akár csalárd módon, akár jogosan - ellenséget gyárt az iszlamistákból, és az úgynevezett keresztény világban az emberek nagy része, beleértve a keresztényeket is, elhiszi ezt. Mégis a héber Bibliában található hivatkozások Allah-ra nagyon nyugtalanítóvá válhatnak végső soron, ha megismernék a nyelvi variációkat. A tisztánlátás kedvéért elmondjuk, hogy jónéhány olyan szó szerepel a Bibliában, melyet Isten-nek írtak át, és amelyek közül az egyik a héber Eloah (káld nyelven Elahh). Itt most nem merészkednénk belemenni a többi név boncolgatásába, nehogy túllépjünk kutatási területünkön.

A káld nyelvben az Eloah erdetileg Elahh lenne, ahogyan már említettük. A többesszáma Elohim (héberül) és Elahhin káld nyelven. Ennek a nyelvnek a keleti változata, amely később keleti arámi, majd arab nyelvként ismert, az oka annak, hogy az iszlám szerint Isten neve Allah'; ahol a dupla h betű h'-á, kiejtett “h” hanggá változott. Az iszlámmal összefüggésben a Koránban használt Allah név úgy tűnik valamilyen nyelvi rokonságban van a héber “Eloah“ (אלוה) szóval. Ha ez a pont vitatható, akkor könnyen mondhatnánk akár azt is, hogy a nemzetek mindig azon a néven fogják nevezni a Legfelsőbb Istenséget, amely ezt a mellékjelentést hordozza az adott nyelvben, és nem számít, hogy a nyelv maga épp angol, héber, káld, arám vagy arab. A Legfelsőbb Istenség neve arabul Allah. Az alább következő versekben az Isten nevének eredeti megjelenési formáját találjátok héber és káld nyelven, azért, hogy ezt bárki leellenőrizhesse. Káld nyelven hangzik a leginkább hasonlóan az arabhoz. Vannak a Bibliának olyan könyvei, amelyek sűrűn használják a névnek azt a formáját, amelyről itt szó van. Ilyen könyv Ezsdrás és Nehémiás, valamint Dániel próféták könyvei, továbbá néhány helyen előfordul Mózes ötödik könyvében (első megjelenéseként), Jóbnál, a Krónikákban, a Zsoltárok között, a Példabeszédek könyvében, Ézsaiásnál és Habakukknál.

5Móz 32:15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Eloah-t, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját.

5Móz 32:17 Ördögöknek áldoztak, nem Eloah-nak; elohim-nak, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.

2Krón 32:15 Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higyjetek néki, mert ha egy népnek és országnak elohim-ja sem szabadíthatta meg az ő népét kezemből és az én atyáim kezéből: mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Eloah-tok az én kezemből!

Ezsd 4:24 Akkor megszünék az Eloah házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.

Ezsd 5:1 És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Iddó fia a zsidóknak, a kik valának Júdában és Jeruzsálemben, szólván nékik az Izráel Eloah-jának nevében. Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Eloah háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Eloah prófétái, támogatván őket.

Ezsd 5:5 És az ő Eloah-juk szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, a mikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.

Ezsd 5:8 Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, Eloah nagy házához, és az építtetik nagy kövekből, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az ő kezök által.

Ezsd 5:11-17 És ekképen felelének nékünk, mondván: Mi az Ő, a menny és föld Eloah-jának szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennekelőtte sok esztendőkön át meg vala építve, és Izráelnek egy nagy királya építé és végezé be azt. De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Eloah-ját, adá őket a Babilóniabeli Káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, a ki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte. Azonban Czírusnak, Babilónia királyának első esztendejében Czírus király szabadságot adott, hogy Eloah-nak ezt a házát megépítenék. Sőt az Eloah házához való arany és ezüst edényeket is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s bevitte volt azokat a babilóniai templomba, kihozatá Czírus király a babilóniai templomból s adatá azokat annak a Sesbassár nevűnek, a kit helytartóul rendelt; És monda néki: Vedd ez edényeket, menj és helyezd el azokat a jeruzsálemi templomba, és az Eloah háza építtessék meg előbbi helyén. Ekkor ez a Sesbassár eljött, letevé az Eloah házának alapkövét, mely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig építtetik, és még sem végződött be. Mostan azért, ha tetszik a királynak, nézzen utána valaki a király kincstartó házában, ott Babilóniában, ha úgy van-é, hogy Czírus király szabadságot adott az Eloah házának megépítésére, mely Jeruzsálemben van, s a király akaratját erre nézve küldje hozzánk."

Ezsd 6:3 Czírus király első esztendejében, Czírus király parancsolatot adott Eloah házára nézve, mely Jeruzsálemben van, hogy e ház építtessék meg, oly helyül, hol áldozatokat áldoznak; s alapzati felemeltetvén, magassága hatvan sing, szélessége is hatvan sing legyen.

Ezsd 6:5 Sőt az Eloah házának arany és ezüst edényeit is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba, helyökre, s te helyezd el azokat az Isten házába.

Ezsd 6:7-10 Hagyjátok, hadd épüljön meg Eloah-nak ama háza! A zsidók helytartója és a zsidók vénei építsék meg Eloah ama templomát a maga helyén! És megparancsolom azt is, hogy mit cselekedjetek a zsidók ama véneivel, hogy megépítsék Eloah ama házát; tudniillik a király folyóvizen túl való adójának kincseiből pontosan költség adassék ama férfiaknak, és pedig félbeszakítás nélkül, És a mik szükségesek, tulkok, kosok, bárányok, égőáldozatra a menny Eloah-jának, búza, só, bor, és olaj, a jeruzsálemi papok szava szerint adassanak nékik naponként és pedig mulasztás nélkül, Hogy vihessenek jó illatú áldozatot a menny Eloah-jának, és könyörögjenek a királynak és fiainak életéért.

Ezsd 6:12 Eloah pedig, a ki nevének ott szerze lakást, megrontson minden királyt és népet, a ki felemelendi kezét, hogy megszegje e rendelést, hogy elpusztítsa Eloah-nak ama házát, mely Jeruzsálemben van. Én, Dárius parancsoltam, pontosan megtörténjék.

Ezsd 6:14 És a zsidók vénei építének és jó szerencsések valának Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Eloah-jának akaratjából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, persiai királyok parancsolatjából.

Ezsd 6:16 És megtarták Izráel fiai, a papok, a Léviták és a fogságból visszajött többiek Eloah házának felszentelését örömmel.

Neh 9:17 És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Eloah-ja [vagy], könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket.

Jób 3:4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal Eloah onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Zsolt 18:31 Mert kicsoda Eloah Yahweh-n kivül? És kicsoda kőszikla a mi Elohim-unkon kivül?

Zsolt 50:22 Értsétek meg ezt, ti Eloah-t felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül

Zsolt 139:19 Vajha elvesztené Eloah a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

Péld 30:5. Az Eloah-nak teljes beszéde igen tiszta, és paizs Ő az hozzá folyamodóknak.

Ézs 44:8 Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Eloah? Nincs más kőszál, nem tudok!

Dn 2:18-20 Hogy kérjenek az egek Elahh-jától irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Elahh-ját. Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Elahh-nak neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő.

Dn 2:23 Néked adok hálát, atyáimnak Elahh-ja, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!

Dn 2:28 De van Elahh az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt

Dn 2:37 Te, oh király! királyok királya, kinek az egek Elahh-ja birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott

Dn 2:44-45 És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Elahh-ja birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Elahh azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.

Dn 2:47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Elahh-otok, ő az elohim-nak Elahh-ja, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!

Dn 3:12 Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te elahhin-odat nem tisztelik, és az arany állóképet, a melyet felállíttattál, nem imádják.

Dn 3:14-15 Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én elahhin-omat és nem imádjátok-é az arany állóképet, a melyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az elahh, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből?

Dn 3:17 Ímé, a mi Elahh-unk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.

Dn 3:32 Jónak látom, hogy hirdessem a jeleket és a csodákat, amelyeket a fölséges Elahh végbevitt rajtam

Dn 4:5 Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én elahh-omnak neve, és a kiben a szent Elohim (Elahhin) lelke van, és elmondám néki az álmot.

Dn 5:2 Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja az Elahh házából, a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Elahh házából, a templomból, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.

Dn 5:18 Te, oh király! A felséges Elahh birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;

Dn 5:21-23 És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Elahh uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar. És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet Eloah előtt, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az Úr, az egek Eloah-ja ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőből való elohim (elahhin)-t dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Elahh-t pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.

Dn 5:26 Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Elahh a te országlásodat és véget vet annak.

Dn 6:5 Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene valamit az ő Elahh-jának törvényében!

Dn 6:7 Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erős tilalom adassék, hogy ha valaki harmincz napig kér valamit valamely elahh-tól vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe.

Dn 6:10 Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tőn az ő Elahh-ja előtt, a miként azelőtt cselekszik vala. Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az ő Elahh-ja előtt.

Dn 6:13 Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését az ő Elahh-ja előtt.

Dn 6:16 Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Elahh-od, a kinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!

Dn 6:18 Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Elahh azonban bezárta az oroszlánok száját, és azok nem bántották Dánielt.

Dn 6:20 Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Elahh-nak szolgája, a te Elahh-od, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?

Dn 6:22-23 Az én Elahh-om elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta: mert hitt az ő Elahh-jában.

Dn 6:26 Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Elahh-ját; mert ő az élő Elahh, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart

Dn 11:37 Nem gondol atyáinak Elohim (Elahhin)-jával, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy eloah-val sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.

Dn 11:38 De a helyett tiszteli az erődök eloah-ját annak helyén; és azt az eloah-t, a kit nem ismertek az ő atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses ajándékokkal.

Hab 1:11 Majd tovaszáll viharként és elvonul és bűnbe esik; ő kinek eloah-ja az ő hatalma.

Hab 1:12 Avagy nem te vagy-é öröktől fogva, Yahweh? Az én Eloah-m, én Szentem, aki nem hal meg soha. Ítéletre rendelted őt, oh Yahweh, fenyítőül választottad őt, én kősziklám!

Hab 3:3 Eloah a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről. Szela. Dicsősége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.