A kipróbáltak

32/40 Tisri 3.

Manapság sok hiábavaló beszéd hangzik el keresztény körökben a Keresztények minősítését illetően. Jónéhány évvel ezelőtt egy keresztény szervezet presbitere meghalt. Halála előtt alaposan összeveszett a Főpásztorral. Emlékeztetnék mindenkit, hogy ebben az esetben a Főpásztor nem a mi Urunk Jézus Krisztusra utal, hanem annak a szervezetnek a vezetőjére, ahová ez az ember tartozott. Úgy szól a történet, hogy ez a pásztor fizetett azért, hogy a presbitert “Isten“ úgynevezett “nagy emberei“-hez elvigyék szerte a világon. Egyikük sem rendelkezett olyan hatalommal, amely meggyógyította volna. Ezek után a presbiter meghalt.

A pásztor pedig elkezdett arról beszélni, hogy mennyire nem az Úrral járt az az ember, amíg élt. Célzásokat tett arra, hogy ő hogyan próbálta helyrehozatni vele az útjait, és rávenni, hogy legyen a megfelelő kapcsolatban az Úrral, vagy valami ilyesmi. Majdnem mindenki, akit akkoriban ismertem abból a közösségből, egyetértett a pásztorral, és visszhangozták amiket mondott, nem törődve vele, hogy igaz vagy sem. Ha feltételezzük, hogy ez a pásztor valóban azt mondta, amit a beszámolók szerint mondott, akkor feltehetjük a kérdést, hogy vajon ez-e a helyes hozzáállás. Megfelel-e ez Krisztus gondolkodásmódjának? A későbbiekben abban a szervezetben elfogadott tanítás lett, hogy ha te, mint keresztény, beteg vagy, ha bármiféle nyavajában szenvedsz, az annak az eredménye, hogy nem jársz az Úrral. De hogyan is kéne viszonyulnunk ehhez az őrültséghez?

Jakab 5,11 “Íme, boldognak mondjuk azokat, akik állhatatosok voltak. Jób állhatatosságáról hallottatok, az Úrnak végét láttátok, mert nagy irgalmú és könyörülő az Úr.“

Bizonyára láttál már olyan keresztényeket magad körül, akik akár fizikailag, akár szellemileg, vagy akár mindkét módon szenvedtek, és bizonyos esetekben nem találtak semmilyen magyarázatot az állapotukra. Ahogyan te sem. Arra a következtetésre kell jutnunk, hogy számtalan oka lehet egy keresztény megpróbálásának. És bármi legyen is a konkrét eset, az, aki a próbát kiállja megigazíttatik; íly módon boldog[nak mondatik]. Nem létezik sem olyasmi, hogy valaki kizárólag jót tapasztal, sem olyan, hogy egész életében próbákat kell elviselnie, hanem inkább olyan ez, mint magaslatokon és mélységeken átkelni, hegyeken sétálni, és néha a völgyben járni. Azok számára, akik már megtapasztalták mindkettőt, nem szükséges részleteznem az ott uralkodó “légköri viszonyokat“. “A hegyekben és a völgyekben, a szárazon és a tengeren, az Úr az osztályrésze…“ az Ő szeretteinek, ahogy a dal is mondja. Ne tévelyegjünk tehát, bizonyosan lesznek próbák. Krisztus követőiként ez egyike a nekünk szóló igéreteknek. És hogyha a te életedben nincsenek próbák, akkor nem szolgálhatok jó hírekkel a számodra. Egyszerűen nem a Felkenthez méltóan jársz. De miért történnek a próbák?

Jó dolog, hogy vannak próbák, mert így megismerhetjük saját szívünk mélységeit. Mondhatnád, hogy Isten jól tudja, hogyan fogunk reagálni a próbákra, akkor miért engedi mégis, hogy megtörténjenek? Azt akarod ezzel mondani, hogy amit Isten előre ismer, annak nem szükséges fizikailag létrejönnie? Miért, máskülönben hogyan válna számodra is nyilvánvalóvá? Hogyan ismernéd meg a szíved mélységeit? Épp az ilyen körülmények között leszel képes meglátni, hogy mekkora a szereteted az Úr felé, vagy hogy mennyire vagy esetleg lemaradva. A próbák olyanná válhatnak számunkra, mint “kézírás a falon“, amely azt mondja “Megmérettél, és könnyűnek találtattál“. Még egy ilyen kijelentés után is, az igaz talpraáll, lerázza magáról a port, bűnbánatot tart, és tovább halad a Felkent Úr dicsőségében. Egy ilyen helyzetben a hívő megtanulja, hogy ne a “hústest erejében“ bízzon.

Vannak olyan csírák a lelkünkben, amelyektől meg kell tisztulnunk. Ezek sokféle formában létezhetnek. Lehetnek valami olyasmi, amit kívánunk és ami után nagyon vágyakozunk mélyen a bensőnkben. Lehet, hogy szubjektív értelemben hatalmasabbak (számunkra), mint Isten, és mi nem is tudunk róla. Így aztán bálványokká, faragott képekké válnak. És nem tudva, hogy mi lakozik a lelkünkben, még hűséges megvallást is tehetünk Jézus nevéről, nem azért, mintha hamisak lennénk, hanem mert nem tartjuk teljesen hatalmunkban az életünk irányítását. Isten megengedi, hogy ezek a dolgok felszínre kerüljenek, hogy legyen némi belátásunk, és leboruljunk Őelőtte a Krisztus nevében.

Ábrahám megpróbáltatott és nem esett el. Kiállta a próbát, és megjutalmaztatott ezért. Jób is megpróbáltatott. Az övé nagyon súlyos próba volt, és mi sokat tanulhatunk mindabból, amit ki kellett állnia. Jób Istennel járt. Feddhetetlen és igaz volt, Istent félte és a gonoszt kerülte. Sátán, az Ellenség, úgy tűnik kiválasztotta Jóbot. Miért? Egyszerűen és egyenesen, mert igaz volt. Jób feddhetetlensége miatt Sátán kikérte őt, hogy megpróbáltassék. Sátán megkapta amit akart. Jób megpróbáltatott. És nem csak Jób szenvedte meg a próbát. A tulajdona, vagyona tönkrement, gyermekei meghaltak, a jószágai is elpusztultak. Mindene, amije csak volt, elveszett jóformán egy szempillantás alatt. Mindez pedig egyetlen igaz ember miatt történt. Tehát ha azt látod, hogy valaki meghalt vagy valami elpusztult, az nem feltétlenül a bűn miatt van, épp ellenkezőleg. Amikor emberek meghalnak, vagy dolgok elpusztulnak, hajlamosak vagyunk úgy zúgolódni, akár az ateisták, akik Isten teszik felelőssé minden csapásért – azt az Istent, aki véleményük szerint nem is létezik. És ez itt a lényeg. Nem tudhatod, miért történnek bizonyos dolgok úgy ahogy történnek, hacsak nincs róla kijelentésed. Minden válasz az Úré, és Ő nem tartozik neked semmiféle magyarázattal. Te gondolhatod úgy, hogy igen, de nem állíthatod Őt ítélőszék elé. Nem vagy sem a tanácsadója sem jogtanácsosa.

A modern kereszténység legnagyobb része Isten átkának értelmezné a Jóbbal történteket. Valójában azt mondanák, hogy Jób azért szenvedett, mert nem járt Istennel és bűnben élt. Azonban nincs bizonyíték arra, hogy Jób bűnben élt volna. Ellenkezőleg, fel van jegyezve róla, hogy Isten-félő ember volt, aki kerülte a gonoszságot. A modern kereszténység – a pusztulás útjára lépve – el sem tudja képzelni, hogyan élhetne át valaki, aki Istennel jár, ilyen nehéz időket. A helyzet az, hogy a modern kereszténység a saját képére formálja istenségét. A modern kereszténység olyan istent keres, akit irányíthat, aki gombnyomásra megteszi, amit kérnek tőle, Krisztus mágikus nevében. Kifutófiút próbálnak csinálni Istenből és az Ő Felkentjéből.
Amikor te, Krisztus követőjeként ilyen próbákat állsz ki - Sátán kikérése miatt, mivel Isten igaz embere vagy - mindazok a dolgok, amiket birtokolsz, amikért talán évekig dolgoztál, kártyavárként omlanak össze. Emlékezz, hogy semmit sem hozol magaddal erre a világra – még a gyermekeidet sem – és halálodkor semmit sem viszel magaddal. Mezítelenül jöttél, és úgy is távozol. A próbák során törekedj arra, hogy egyre jobban tisztulj, és légy békességben az Atya Eloah-val.

Arról is van feljegyzésünk, hogy Sátán kikérte az Úr első tanítványait.
Luk.22,31 “Simon, Simon, lám a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. Én azonban könyörögtem érted, hogy ki ne hagyjon a hited. Amikor megtérsz, erősíted majd meg testvéreidet.“

Jób esetében, és itt Péter esetében is világosan látható, hogy Sátán végezte a maga vádoló munkáját. Ő a testvérek Vádolója. Kikér, követel, közbenjár Isten előtt nappal és éjjel, hogy elkapjon téged, az igazat (Jel.12,10), de a mi Főpapunk, Jézus közbenjár miértünk. És mivel a mi Urunk Főpap, mi magunk papok vagyunk. Mi is imádkozunk és közbenjárunk. Nem szabad hagynunk, hogy a mi Ellenségünk hangja hallatszódjon, hanem inkább a miénk.
Összefoglalásképpen: a próbák amiatt történnek, amik vagyunk, akár a bennünk levő bűnök által, vagy azért mert az Úr megváltottjai vagyunk, Isten igazai Krisztus Jézusban. Meggyőződésem, hogy mindkettő igaz. Állj szilárdan az Úrban, és viselj el bármit, ami csak vár rád egészen a végig, hogy beléphess az Ő nyugalmába.

Jakab 1,12 “Boldog az az ember, aki állhatatos a próbákban, mert ha kipróbálttá lett, elnyeri az élet koszorúját, melyet [Isten] az Őt szeretőknek ígért meg.“